Jó lenne egy állandó rendőr a Műkertvárosba

A Műkertváros nem tartozik a bűnügyileg fertőzött térségek közé, azonban jó lenne, ha legalább egy olyan rendőr jelen lenne mindennap, aki jól ismeri a Kecskemét ezen területét, illetve akihez bármikor személyesen fordulhatnak problémáikkal, jelzéseikkel az itt élő polgárok. Egyebek mellett ez is elhangzott azon a közbiztonsági fórumon, amelyet Lévai Jánosné helyi képviselő hívott össze az iskolába csütörtök este. A képviselő asszony a rendezvényre meghívta Dr. Patak Sándor r. alezredest, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettesét, Novák Zoltánt a Kecskeméti Polgárőrség Közhasznú Egyesület elnökét, illetve Csíkos Imrét, a Kecskeméti Városrendészet intézményvezető-helyettesét is.

Az alezredes egy rövid összefoglaló keretében vázolta a térség közbiztonsági helyzetét. Ebből kiderült, hogy tavaly 35, míg az idén november 20-ig 25 vagyon elleni bűncselekmény történt. A tájékoztatója után mondták el a polgárok a véleményüket. Többen arra panaszkodtak, hogy a lakásuk közelében lévő garázssorok ingatlanai a bűnöző kiszemelt célpontjai. A közvilágítás nem túl jó, így a betörők nyugodtan tudnak ténykedni. Egy kamera rendszert kellene kiépíteni ahhoz, hogy elkerüljék a környéket a rosszban sántikálók. Az alezredes válaszában elmondta, hogy 400 kamera működik a városban, amelynek az adatait elemzik a kollégái, ugyanakkor tény, hogy egy ilyen rendszer kiépítése nem olcsó. Ha azonban bármilyen gyanús jelet tapasztalnak az itt élők, és beszólnak a kapitányságra, akkor járőrt küldenek a helyszínre, mondta.

Novák Zoltán korábbi rendőrőrnagy, a Kecskeméti Polgárőrség Közhasznú Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonság nagyon fontos, de ebben maguknak a polgároknak is feladatuk van. Napelemes mozgásérzékelő kültéri lámpa, vagy akár egy egyszerűbb kamera rendszer elhelyezése a lakók összefogásával megvalósítható és elriasztja azokat, akik nem odavalók. Majd megjegyezte, hogy sajnos most nincsenek olyan, a térségben élő személyek, akik részt vennének a polgárőri munkában.

A rendezvényen szó esett arról is, hogy egyes utcákban hajnalban kamionok ébresztik a családokat, miközben oda csak öt tonnás súlyú járművek hajthatnak be. A Szent István utcába kellene még pirkadat előtt rendőröket küldeni, akik ellenőriznék azt, hogy rendelkeznek-e behajtási engedéllyel a sofőrök. Elhangzott az is, hogy a Gyöngyvirág utcát egyesek gyorsuló pályának használják, amely ellen tenni kellene. Válaszában dr. Patak Sándor alezredes elmondta, hogy két járást – a kecskemétit és a tiszakécskeit – felügyelik a közlekedési rendőrök, és csak egy sebességmérőjük van. Azt pedig ott használják, ahol a legtöbb, illetve legsúlyosabb balesetek történtek a múltban. Az egyik jelenlévő polgár arra panaszkodott, hogy elektromos rollerrel ész nélkül száguldoznak a fiatalok. Amikor kitolat az utcára attól fél, hogy neki csapódik valamelyik rollerező. A rollerezők ellen ma még semmit nem lehet tenni, mert ez a terület nincs leszabályozva, hangzott a válasz. Volt, aki arra panaszkodott, hogy az egyik utcában ott parkol már vagy másfél éve egy autó. El kellene szállítani.

Csíkos Imre annyit mondott, ha érvényes rendszámtáblával rendelkezik, akkor a városrendészet nem tehet semmit. Szó esett arról is, hogy a kukázók miatt néhány társasház előtt időnként áldatlan állapotok vannak. Majd a fórum legvégén újból megfogalmazta valaki, hogy kell egy olyan kmb-s személy, aki ismer minden zugot és helyet a térségben, és a lakók információi alapján rövid időn belül rendőri intézkedéseket tehet, ha arra szükség van. Lévai Jánosné a fórumon elmondta, hogy a lakók jegyezzék fel a városrendészetet számát, 20/ 6215599. Minden olyan ügyben lehet őket akár este is hívni, amely a hatáskörükbe tartozik. A rendezvény este fél hétkor ért véget.
