Jól haladnak a ballószögi rendezvényház építési munkálatai

Ballószög kinőtte a faluházát, egy-egy közösségi rendezvényen akkora létszám gyűlik össze, hogy sok esetben nemhogy leültetni, de már állóhellyel kínálni sem tudják a részvevőket. Somogyi Lajos, Ballószög polgármestere vezette körbe stábunkat az épülő új rendezvényházban, ahol már nagy létszámú rendezvények lebonyolítására is lehetőség nyílik.
130-140-en szoktak részt venni például egy újévi rendezvényen, ezt már nem tudja befogadni a kis faluház. Az épülő rendezvényházban azonban egy 220-240 fős lakodalom is lebonyolítható lesz, illetve mintegy 300 fő helyet tud majd foglalni egy ünnepi műsornál és lesz színpad is.

– Egy normális tálalókonyhával, hűtőkamrával, söntéssel, ruhatárral rendelkezik majd az új épület, és – ami nagyon fontos – lesz egy kiszolgáló raktár is, ami szükség szerint kifelé is tud dolgozni - tette hozzá a polgármester.
A kivitelezőnek november 30-i határideje van, de a várható kisebb javítási munkálatok mellett még sokrétű külső munka is várat magára az év végén.
A tervek szerint jövő év január-februárjában így új faluháza lesz Ballószögnek, mely nagyságának, kiszolgáló helységeinek köszönhetően sokrétű rendezvényszervezésre nyújt majd lehetőséget, ötletekből pedig nincs hiány - árulta el Somogyi Lajos.
