Júliustól a társasházak feladata lesz a hozzájuk tartozó zöldfelület gondozása

Július 1-től változnak az építésügyi jogszabályok hazánkban. Ezek egyik része érinti a zöldfelületek fenntartását, így a társasházak közelében kialakított füves, fás területeket is. Ezeket eddig az önkormányzat gondozta, de jövő hónaptól ez a feladat már a lakóközösségre vár. Nekik kell gondoskodniuk például a parlagfű mentesítésről, járda hiányában az 1 méter széles járható felület gereblyézéséről, a gyepfelület évente legalább két alkalommal történő kaszálásáról, sövény esetében pedig annak rendszeres nyírásáról.
A közgyűlés, ennek kapcsán készült előterjesztésének tárgyalása során Kecskemét polgármestere azt mondta, nagyon fontos feladat lesz a társasházak tájékoztatása.
„Összeállítottunk egy kommunikációs tervet, ezt próbáljuk érvényre juttatni. De minden változásnak idő kell, amíg átmegy a rendszeren. Nem azonnal szankcionálunk, előbb figyelmezettünk, elmondjuk a szabályokat, és csak ezután jöhetnek a szankciós lépések.” – mondta Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester.
Király József baloldali képviselő ehhez kapcsolódva azt javasolta, hogy a szankciós türelmi idő a zöldfelületek esetében december 31 legyen. A Közgyűlés végül a jegyző javaslatára az előterjesztést azzal a módosítással fogadta el, hogy felkérik a hatóságot, hogy méltányosan járjon el, december 31.-ig a büntetések kiszabása kapcsán.
