Kánikulában ötven százalékkal emelkedhet a lakosság vízigénye

Egy átlagos tavaszi napon a kecskeméti vízellátó rendszerben mintegy 20 000 m³ víz kerül felhasználásra. A kánikulai időszakokban azonban – amikor a napi hőmérséklet tartósan eléri vagy meghaladja a 35°C-ot – ez a mennyiség akár 30–50%-kal is megnövekedhet. Ilyenkor a vízfogyasztás elsősorban a háztartási locsolás, medencetöltés és egyéb időszakos használat miatt ugrik meg. Hasonló tendencia figyelhető meg nemcsak Kecskeméten, hanem a kisebb településeken is – bár arányosan kisebb mértékben, de ugyanúgy érzékelhetően növekszik az igény. Fontos, hogy a lakosság felelősségteljesen és takarékosan bánjon az ivóvízzel – különösen a kiemelkedően meleg napokon, mondta Kurdi Viktor, a cég vezetője.
Hogy mekkora az a maximális vízmennyiség, amelyet biztonságosan képes kitermelni Kecskemét számára a vállalat?
A kutak száma elegendő, ha kell a tartalékberendezéseket is beindítják. Kecskeméten összesen 45 mélyfúrású kút áll rendelkezésre vízellátás céljára, melyek közül jelenleg 37 vesz részt az ivóvízellátás biztosításában. A kutak jellemzően két vízadó rétegből termelik a vizet nagyjából 135 és 425 méter közötti mélységtartományban. A rendszer kialakítása és üzemeltetése lehetővé teszi, hogy változó igények mellett is megbízhatóan működjön, biztosítva a kiváló minőségű ivóvíz folyamatos elérhetőségét.
Az idei az ötödik aszályos év, amely drasztikusan nehezíti a mezőgazdászok életét. Vajon az esőzések elmaradása érinti-e az ivóvízellátást, kérdeztük a társaság első emberét.
A szakember elmondta, az aszály a felszíni vizeket és a talajvízszintet közvetlenül érinti, azonban a kecskeméti vízellátás mélyfúrású kutakból származó rétegvizekre épül. A mélységi vízadó rétegek nincsenek kitéve a felszíni időjárási hatásoknak, ugyanakkor az intenzív kitermelés a természetes utánpótlódás szempontjából kihívást jelent. A kutak nyugalmi és üzemi vízszintjei a folyamatos kitermelés hatására hosszú idő alatt természetes módon csökkennek, épp ezért fontos és lényeges a takarékos vízhasználat a vízbázis kincsünk tartós megőrzése szempontjából. A BÁCSVÍZ Zrt. folyamatosan figyelemmel kíséri a vízbázis állapotát, és szükség esetén a kutak karbantartásával, felújításával vagy új kutak létesítésével biztosítja a jövőbeni ellátásbiztonságot. A hosszú távú termeltetés következtében a kutak állapotromlása elkerülhetetlen, emiatt a jövőben felújítások mindenképpen várhatóak.

Végül arra is rákérdeztünk, hogy a nyári szabadságolásokat hogy lehet megszervezni akkor, amikor szinte egyetlen egy napot sem nélkülözhetik a családok a vizet. A cégvezető elmondta, hogy aműködésük egyik legfontosabb alkotóeleme az eszközöket üzemeltető szakembergárda. A munkaszervezés során kiemelten figyelnek arra, hogy a szabadságok kiadása ne veszélyeztesse a folyamatos működést és az ügyfélszolgálati vagy műszaki feladatok ellátását. A szabadságolásokat úgy ütemezik, hogy minden évszakban – így nyáron is – rendelkezésre álljon a szükséges szakemberállomány. - A BÁCSVÍZ Zrt. működésének alapja a megbízhatóság, ennek fenntartása érdekében mindig gondoskodunk a megfelelő erőforrásokról - mondta végül Kurdi Viktor elnök-vezérigazgató.
