Karikó Katalint várják az egyetemre a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

A Neumann János Egyetem (NJE) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából novemberben számos jelentős tudományos eseménnyel készül, melyek közül kiemelkedik a 26. alkalommal megrendezendő AGTECO 2025 konferencia, valamint a Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin látogatása. Dr. Kárpáti József, az NJE Gazdaságtudományi Karának (GTK) dékánja elmondta: a rendezvény célja, hogy a különböző tudományterületek eredményeit bemutassák a szakemberek egymás között, és megosszák azokat a nyilvánossággal. A konferencia a három kar – Gazdaságtudományi, Kertészeti és Műszaki – kutatói és doktoranduszai számára is kiemelkedő szakmai fórumot biztosít a munkájukról való számadásra.
Az idén az egyetem a 200 éves akadémiai hagyományokat állítja a középpontba. A szlogen: "200 év a tudomány és a társadalom szolgálatában", ezzel emlékeznek egyben gróf Széchenyi István 200 évvel ezelőtti, az akadémia alapítását támogató felajánlására. A főnemes egy évnyi jövedelmét ajánlotta fel a Pozsonyi Országgyűlésen azzal a céllal, hogy megalapítsák a neves intézményt. Dr. Kárpáti József elmondta, hogy a konferencia plenáris ülésén minden kar előadója saját területének érdekességeit és innovációit mutatja be. A GTK részéről például a KSH kommunikációs elnökhelyettesét Ádám Dénest hívták meg, hogy előadást tartson. A rendezvény nyitott, 20-án délelőtt 9-től várják majd az érdeklődőket az egyetemen.
A Magyar Tudomány Ünnepe köré épülő programok részeként november 18-án rendezik az egyetemi Tudományos Diákköri Konferenciát. A dékán hangsúlyozta, hogy ennek óriási a jelentősége, mivel a 18-20 éves fiatalok talán életükben először szentelnek komoly időt és energiát egy -egy kutatási témának, konzulens segítségével. A témáikat az egyetem berkein belül egy szakmai bizottság hallgatja meg és értékeli. Az egyetem mindhárom karán jelentős a fiatalok tudomány iránti érdeklődése, ugyanis közel 70 dolgozat született az idén, amely kiemelkedő eredménynek számít. A legjobbak az országos versenyben mérkőznek meg más intézmények hallgatóival.
A dékán kitért arra is, hogy a Neumann János Egyetem kiemelkedő vendéget fogad: a Nobel-díjas kutató, Karikó Katalin november 16-án érkezik Kecskemétre. A látogatás során sor kerül egy nyilvános beszélgetésre és a kutató könyvének dedikálására is. A rendezvény iránt érdeklődőknek regisztrálniuk kell az egyetem honlapján.
Az egyetemi tanár megemlítette azt is, hogy az intézmény sikerrel pályázott az Ázsiai és Csendes-óceáni Egyetemek Szövetsége (AUAP) kétévente megrendezett konferenciájának szervezésére. A Távol-Keleti egyetemekkel kiépített jó kapcsolatok, és a tavalyi Nemzetközi Regionális Tudományi Társaság világkongresszusának sikeres megszervezése is súllyal esett latba, amikor elnyerték a rendezés jogát. Mint fogalmazott, egy nagyon izgalmas témát járnak körbe majd az előadók, akik között szép számmal lesznek ázsiai tudósok is. A rendezvény fő tematikája a Mesterséges Intelligencia, (MI) használatának a kérdése lesz, mondta dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.
