Kassai Lajos Kecskeméten: nem kell mindenben egyetértenünk, elég megtalálni azt az egy-két pontot, ahol együtt tudunk működni

2026. 09. 26., 09:31
Hogyan lehet csökkenteni a magyar társadalom megosztottságát, lehet-e még közös pontokat találni egymástól távol álló ideológiák hívei között, és milyen szerepe lehet ebben a helyi közösségeknek? Ezekről a kérdésekről beszélgettek péntek este a Magyar Egység kecskeméti rendezvényén a Hunyadivárosi Közösségi Házban. Az est vendége Kassai Lajos lovasíjász volt, aki saját, több évtizedes tapasztalataiból, külföldi útjaiból és a lovasíjászat nemzetközi közösségéből hozott példákkal érvelt amellett: a nagy társadalmi kibékülés helyett inkább a lényegi dolgokban való együttműködésekben kellene keresni a kiutat a jelenlegi problémákból.
A galéria 16 képet tartalmaz

A beszélgetés felvezetésében Király Roland házigazda arról beszélt, hogy a Magyar Egység kezdeményezésének egyik célja a pártpolitikai szembenálláson túlmutató közösségek erősítése. A kecskeméti szervezők a rendezvényt egy induló helyi gondolati sorozat részeként képzelik el. Az országos mozgalom vezetője, Litkei Máté, a szervezet korábbi nyilvános rendezvényein is a közösségek, a közélet és a társadalmi párbeszéd kérdéseit állította középpontba.

A vendéglátók már az este elején arra biztatták a közönséget, hogy a program után se induljon rögtön haza, hanem ismerkedjen, beszélgessen egymással. A rendezvény alapkérdése az volt: hogyan lehetne mérsékelni a magyar társadalom megosztottságát? A kezdeményezés hátteréről elhangzott, hogy különböző hátterű, főként fiatal emberek kezdtek azon gondolkodni, miként lehetne erősebb, alulról szerveződő civil közösségeket létrehozni.

Kassai Lajos válaszaiban azonban hamar kiderült: ő maga óvatosan bánik az olyan nagy szavakkal, mint az „egység” vagy az árkok teljes betemetése. Szerinte irreális elvárás, hogy alapvetően eltérő világnézetű emberek egyszer csak mindenben egyetértsenek. Sokkal fontosabbnak tartja annak felismerését, hogy két, egymástól távol álló ember között is lehet egy-két olyan ügy, amelyben képesek együtt dolgozni.

Nem azt kell keresni, hogy miben nem értünk egyet, hanem azt az egy-két pontot, ahol együtt tudunk működni – vélekedik. Kassai szerint a magyar közéleti kultúrából éppen a konszenzuskeresés képessége kopott ki: hajlamosabbak vagyunk a száz kérdésből azt a kettőt megtalálni, amely elválaszt bennünket, mint azt a kettőt, amely összeköt.

Ezt nem elméleti kérdésként kezelte. Példaként saját nemzetközi lovasíjász-közösségét hozta fel. Elmondása szerint jelenleg számos országban tanít, és olyan emberekkel dolgozik együtt Kanadától és az Egyesült Államoktól Kínán és Dél-Afrikán át Szaúd-Arábiáig, akik vallásukban, kultúrájukban és politikai nézeteikben gyakran rendkívül távol állnak egymástól. Amikor azonban lovasíjászatról van szó, ezeket a különbségeket képesek félretenni.

– Ha azt kezdenék keresni, miben nem értenek egyet, pillanatok alatt összevesznének. Ehelyett van egy közös ügyük – mondta lényegében Kassai. Szerinte ez a tapasztalat Magyarországon is alkalmazható: nem az eltérések eltüntetése a cél, hanem olyan közös ügyek megtalálása, amelyek mellett ideiglenesen háttérbe kerülhetnek az ideológiai különbségek.

A civilizáció alapja az együttműködés

– A közösség az együttműködés. A civilizáció alapja az együttműködés
– fogalmazott. Hozzátette, tapasztalata szerint Magyarországon rengeteg jó szándékú ember él, akik szeretnének tenni másokért és a közösségükért, ám a közélet és a nyilvánosság működése sokszor éppen a konfliktust erősíti fel..
”

A médiáról is kritikusan beszélt. Úgy vélte, a rossz hír, a botrány és a konfliktus könnyebben válik láthatóvá, mint az, amikor emberek segítenek egymásnak vagy egy helyi közösség létrehoz valami értékeset.

– Az, hogy egyik ember ad egy kenyeret a másiknak, nem hír – jegyezte meg. Szerinte emiatt torz kép alakulhat ki arról, milyen állapotban van egy ország: a kudarcok, bűncselekmények és konfliktusok országos figyelmet kapnak, miközben számos eredmény és helyi kezdeményezés alig jut túl saját közegén.

Később ugyanezt a gondolatot még élesebben fogalmazta meg. Úgy látja, a magyarok folyamatos „negatív dömpingben” élnek, miközben keveset hallanak saját eredményeikről. Saját területén rendszeresen találkozik nemzetközileg is figyelemre méltó magyar teljesítményekkel, amelyekről a szélesebb közönség szinte semmit sem tud.

Bocskai viselet az amerikai és kanadai bírókon

A lovasíjászat nemzetközi terjedéséről szólva Kassai egy különösen szemléletes történetet idézett fel. Mint mondta, évekkel ezelőtt azt az elvet fogalmazták meg, hogy a magyar lovasíjászatot a „szakma, becsület és elegancia” hármasának kell jellemeznie. A magyar bírók hivatalos alkalmakon bocskait kezdtek viselni. Egy észak-amerikai rendezvényen aztán azzal szembesült, hogy nemcsak ő érkezett bocskai viseletben: amerikai és kanadai bírók is beszerezték maguknak a magyar ruhadarabot.

– Merjünk magyarok lenni!
– vonta le a következtetést. Szerinte egy kulturális hagyomány akkor válhat vonzóvá mások számára, ha nem erőszakosan akarják rájuk kényszeríteni, hanem magas szakmai színvonallal, becsülettel és eleganciával mutatják meg.
”

Nem az a kérdés, melyik „törzshöz” tartozunk

A beszélgetés egyik hangsúlyos része a politikai táborokhoz való viszonyról szólt. Az előadó szerint ma sokszor már az is gyanússá tehet valakit saját közegében, ha egy másik politikai oldalhoz tartozó ember valamely konkrét állításával vagy kezdeményezésével egyetért.

Király Roland úgy fogalmazott: jó ügy esetén szerinte nem annak kellene eldöntenie a támogatást, hogy az adott kezdeményezés egy tiszás, fideszes vagy mi hazánkos szereplőtől származik-e. Egy konkrét kérdésben lehet valakivel egyetérteni úgy is, hogy száz másik kérdésben nem értünk vele egyet.

Kassai ehhez kapcsolódva „törzsi kultúráról” beszélt. Véleménye szerint különösen nagy hiány van a saját közösségen belüli kritikából. Úgy vélte, a kritika gyakran árulásként jelenik meg, holott egy jól működő közösségben éppen a belső viták vezethetnek jobb döntésekhez.

– A közösségen belüli építő kritikának óriási jelentősége lenne – mondta. Saját munkájából azt a tapasztalatot hozta, hogy az állandó szakmai viták nem szükségképpen gyengítenek egy csoportot: ha a résztvevők megoldást keresnek, végül jobb eredmény születhet.

A napi pártpolitikai példáknál ugyanakkor Kassai jelezte, hogy nem kíván pártpolitikai szereplővé válni. A politikai közösségek működését inkább általános társadalmi jelenségként igyekezett értelmezni, és saját megfogalmazása szerint inkább a „közérzet” és a közösségi kultúra javításában látja a maga szerepét.

Negyven év apró lépésekből

Kassai pályáját is annak bizonyítékaként említette, hogy a látványos, egyik napról a másikra bekövetkező áttörések helyett többnyire hosszú, aprólékos munka áll az eredmények mögött.

– Az, amit én elértem, azt negyven év alatt értem el – mondta.

Szerinte a modern médiakultúra ezzel szemben hajlamos azt sugallni, hogy a sikernek nagynak, gyorsnak és látványosnak kell lennie. Ezzel szemben az élet szerinte többnyire úgy működik, hogy az ember halad egy úton, kisebb sikerekkel és kudarcokkal, és ezekből épül fel valami tartós.

Ehhez kapcsolta a japán kaizen szemlélet példáját is: minden nap valamivel jobbnak lenni, nem pedig egyszerre megváltoztatni mindent. Japánban szerzett élményeit idézve beszélt a fegyelemről, a közösségi felelősségről és arról, hogyan viszonyulnak az emberek a közös terekhez. Egy tokiói futballmérkőzésen – mesélte – több tízezer néző csendesedett el a hangosbemondó kérésére azért, hogy ne zavarják a környéken élőket, a találkozó után pedig maguk után összeszedték a hulladékot.

A példával nem a japán társadalom idealizálása volt a célja – annak problémáit is megemlítette –, hanem annak hangsúlyozása, hogy más kultúrákból érdemes átvenni azt, ami működik, anélkül, hogy minden mást is át kellene venni.

Nem kell hidat építeni az egész árok fölött

Az este végére újra és újra ugyanahhoz az alapgondolathoz tértek vissza: Kassai nem hisz egy mindent elsöprő társadalmi kibékülésben, és nem vár olyan szereplőt sem, aki egyetlen nagy politikai vagy társadalmi fordulattal megoldja a problémákat. Sokkal inkább az alulról jövő közösségekben, a személyes kapcsolatokban és a kis lépésekben lát lehetőséget.

Ezt Király Roland saját szakmai közegéből merítve is megerősítette. Elmondása szerint a malom- és pékiparban több magyar családi vállalkozás jutott el oda, hogy a korábbi különutak helyett bizonyos konkrét célokban együttműködjön. Nem kellett mindenben egyetérteniük, és személyesen sem kellett feltétlenül kedvelniük egymást. Az együttműködés szerinte olyan eredményeket hozott, amelyekre külön-külön nem számítottak.

A lovasíjász szerint egyelőre nem látható, hova futnak ki a jelenlegi negatív folyamatok. A változás azonban nem reménytelen, viszont nem valamiféle kívülről érkező megváltástól várható.

– Sosem késő. Dolgozni kell ezen – mondta.

Úgy vélte, egy közösség akkor tud tartósan változni, ha jobban ismeri önmagát, többre becsüli saját valódi értékeit, képes kritikát megfogalmazni saját körein belül is, és megtanulja észrevenni azt a néhány konkrét pontot, amelyen az egymással vitázó emberek mégis együtt tudnak működni.