Kecskeméten közel 57 ezren voltak szavazni 15 óráig

2026. 04. 12., 17:05
Bács-Kiskun vármegye hat választókerületéből a Kecskemétet is érintő 01-es és a 02-es körzetekben a legmagasabb azok száma, akik már voksoltak a nap során. Ezt tükrözik a 15 órakor megjelent részvételi adatok. A vármegyeszékhelyen közel 57 ezren voksoltak.

Magyarországon eddig a választásra jogosultak valamivel több mint 66 százaléka letette a voksát egyik vagy másik jelölt mellett. A vármegye hat választókerületében az északi két térségben ment el – az arányokat tekintve - a legtöbb ember. A 01. körzetben – Felső -Kiskunság és Kecskemét egy része – az érték 65,76 százalék, míg a Kecskemét keleti felétől a Tiszakécskéig nyúló 02. körzetben ez az arány 68.16 százalék. Érdekes, hogy a Felső-Kiskunságot is magába foglaló térségen belül a kecskeméti rész lakosságának 68,67 százaléka ment szavazni. Ez mintegy 21 579 voksolót jelent, a többi településen is – Kunszentmiklós, Lajosmizse, Szalkszentmárton, Szabadszállás stb – csaknem ugyanennyi, 21 865-en éltek szavazati jogukkal. A 02. választókerületben – Kecskemét keleti részén – 68,85 százalékos volt a részvételi arány. A vármegyeszékhely ezen a részén 35 626-an voksoltak. Aki mellett a helyi lakosok nagy arányban szavaztak, az lesz a befutó várhatóan. A térségben Ballószögben voksoltak a legtöbben, ott ugyanis 15 óráig a jogosultak 70,18 százaléka jelent meg az urnáknál. A legkevesebben viszont Szabadszálláson mentek el a szavazókörökbe, itt a polgárok 58,45 százaléka döntött úgy, hogy részt vesz a választáson.