Kecskeméti TE: a negyeddöntő jelentette a végállomást

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 05., 07:22
A KTE a MOL Magyar Kupa negyeddöntőjében a Nyíregyháza vendége volt Balmazújvárosban. Bár vezettek is rövid ideig a mérkőzésen, a hazaiak végül fordítottak és továbbjutottak.

Szabó Istvánnak néhány hiányzója ezúttal is volt, kimaradt a keretből Nagy, Nikitscher, Banó-Szabó és Kovács Kolos is. Inkább a szabálytalanságokról szólt a mérkőzés eleje, emiatt folyamatos játék nem nagyon tudott kialakulni. A 7. percben Lukács beadásába Szabó kapott bele reflexszerűen, de ez fölé ment. A folytatásban sem változott a játék képe, helyzeteket egyik csapat sem tudott kidolgozni, jobbára néhány pontrúgás után emelkedett a lelátón ülők pulzusa. A 33. percben Szűcs Kornél nem tudta folytatni a játékot egy nagy esés következményeként, kórházba is kellett szállítani, így Meszhi jött a helyére. Ha már beállt, a 40. percben kapura is lőtt ballal, Belényesi visszafejelt labdáját tüzelte kapásból fölé 15 méterről. A 43. percben a semmiből szereztük meg szinte a vezetést, jobbról Májer tekert középre ballal, amit a hazaiak játékosa, Sigér csúsztatott a léc alá (0-1). Sajnos nem tartott sokáig az előny, a szünet egyenlített a Nyíregyháza, Gengeliczki talált be közelről Géresi passzából (1-1).

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, az 55. percben akadt is egy nagy helyzetük. Májer mellett ment el embere, majd a beadás után Gresó közelről fölé bombázott. A Nyíregyháza ezzel együtt továbbra is nagy energiákat mozgósított támadásban, főleg Kovácsréti élt. Mégsem ő, hanem egy cserejátékos lett a főszereplő, a 64. percben Novák kapott jó kiugratást, amit aztán el is piszkált Varga mellett (2-1). A 76. percben egymás után kétszer is lőhetett Horváth távolról, Fejér előbb öklözött, majd az ismétlést már megfogta. A folytatásban helyzet már nem alakult ki, így véget ért számunkra a sorozat.

Nyíregyháza – Kecskeméti TE 2-1 (1-1)

Balmazújváros, 800 néző. V: Pintér (Kóbor, Vígh-Tarsonyi)

Nyíregyháza: Fejér – Farkas B., Baki, Gengeliczki, Alaxai, Nagy B. - Kesztyűs, Siger, Kovácsréti (Vida 86.) – Gresó (Novák 60.), Géresi (Beke 70.). Vezetőedző: Tímár Krisztián

KTE: Varga B. - Szűcs K. (Meszhi 33.), Szabó A., Belényesi, Iyinbor (Nagy O. 79.), Zeke (Szendrei 79.) – Vágó, Zsótér (Pálinkás 70.), Májer (Leoni 79.) – Horváth K., Lukács. Vezetőedző: Szabó István

Gól: Gengeliczki (44.), Novák (64.) ill. Sigér (43. - öngól)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu