Kecskeméti TE: Pálinkás Gergő a nyár első érkezője

KÖZLEMÉNY
2023. 06. 08., 07:22
Megvan a Kecskeméti TE első nyári igazolása, Pálinkás Gergő személyében középcsatárral bővül a csapat kerete. A gólerős támadó játékjogát a Kazincbarcika SC-től szerezték meg, szerdán pedig a szerződés aláírására is sor került.

A mátészalkai születésű játékos hamar felhívta magára a figyelmet, így fiatalon a nyíregyházi Bozsik Akadémia színeiben járta végig az utánpótlás lépcsőfokait. A 2015/2016-os szezonban, az akkor a kizárás után rögtön NB III-as bajnokságot nyerő Spartacus színeiben mutatkozott be a felnőttek között, majd a következő idényben az NB II-ben is megmutathatta magát. Két Nyírbátorban töltött szezon után került Jászberénybe, ahol elkezdte termelni a gólokat is, elsőre 9, majd másodjára 16 találatig jutott a harmadosztályban, begyűjtve egy bronzérmet is. Egy rövid dorogi kitérő után igazolt Kazincbarcikára 2022 januárjában, ahol meghatározó tagja lett a bajnokságot nyerő és feljutó együttesnek, tavasszal szerzett 9 góljának is köszönhetően. Az NB II-ben is sokat tett a bennmaradás kiharcolásáért, hiszen 10 gólja mellett 5 gólpasszt is kiosztott a kitűnő fizikális paraméterekkel rendelkező, 26 éves középcsatár a KBSC színeiben. 

Pálinkás Gergő már alig várja, hogy elinduljon a felkészülés, hiszen az NB I-ben és a nemzetközi porondon is debütálhat:

– Nagyon örültem a lehetőségnek, a fejlődésem szempontjából a lehető legjobb hely számomra Kecskemét. Bízom benne, hogy meg is tudom ezt a lehetőséget hálálni, hiszen most jött el a pillanat, hogy bemutatkozhassak a legmagasabb szinten. Nagyon izgatottan várom a nemzetközi kupát és a bajnokságot is, már most elkezdeném szívem szerint a felkészülést. Több meccsét is láttam a KTE-nek, sok játékossal ellenfélként találkoztam is már. Bízom benne, hogy én is hozzá tudok tenni ahhoz, hogy ezt az utat folytassa a csapat – mondta Pálinkás Gergő.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu