Kecskeméti TE: Polyák Kristóf is játszott a törökök ellen

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 26., 20:38
Szombat este második mérkőzését játszotta már az angliai rendezésű Eb-elitkörben a magyar U19-es válogatott, a házigazdák elleni vereség után (0-1) a törökökkel csapott össze. Bár Szélesi Zoltán csapata közel volt a győzelemhez, de végül be kellett érnie a döntetlennel. A KTE fiatal védője, Polyák Kristóf csereként szállt be.

Az mlsz.hu beszámolója szerint az első tíz perc ismerkedése után a magyar akarat érvényesült a pályán, a török kapusnak több ígéretes lövést is hárítania kellett. A második félidőben fokozódott a nyomás, kapufáig is sikerült eljutni, majd a jeget a csereként beálló Jurek törte meg a 73. percben, ekkor már a 60. minutumban beálló Polyák Kristóf is pályán volt, aki először játszott a tornán. Megvolt a meccslabda is a gólszerző előtt, de ezt nem sikerült értékesíteni, amiért nagy árat fizetett az együttes, hiszen Törökország öt perccel a vége előtt egyenlített, így 1-1 lett a végeredmény.

Nagy sanszot hagyott ezzel kihasználatlanul az U19-es válogatott, hiszen Izland 1-0-ra megverte Angliát, így egy győzelemmel saját kezébe vehette volna sorsát. Az északiak ellen így is győzni kell a remény életben tartásához, de siker esetén csak akkor van remény az Eb-részvételt érő első helyre, ha a török-angol találkozón nem bírnak egymással a felek.

Az elitkör állása:

1. Izland (4 pont)
2. Anglia (3 pont)
3. Törökország (2 pont)
4. MAGYARORSZÁG (1 pont)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu