Két győztes meccs a Honvéd ellen

KÖZLEMÉNY
2023. 07. 13., 05:43
Szerdán két edzőmeccset is játszott a KTE az NB II-es Budapest Honvéd vendégeként a Magyar Futball Akadémián, ahol zárt kapuk mögött kétszer is nyerni tudott.

Az első mérkőzésen viszonylag keveset forogtak veszélyben a kapuk az első félidőben, mindkét együttes igen fiatal összetételben lépett pályára ebben a 90 percben. Az első igazán nagy lehetőségig a 22. percig kellett várni, ekkor Meszhi lőtt távolról, a lábak között elsuhanva aztán a jobb kapufán csattant a labda. A félidő hajrájában kicsit jobban felpörögtek az események, Szendrei lekészítése után Artner kínálta meg Tujvelt, nem sokkal ezt megelőzően pedig Bodor lőtt centikkel fölé 20 méterről. Az utolsó sansz Szendrei előtt adódott, aki szép cselekkel hozta lövőhelyzetbe magát, Tujvel azonban a helyén volt.

A második félidőben egyre jobban érett a kecskeméti gól, Meszhi kevéssel tévesztette el Bodor lekészítése után a jobb alsót, majd Györgye a felsőlécet találta el, ugyancsak átlövésből. Az 57. percben már nem volt ,ami meggátolja játékosainkat a gólszerzésben, egy szép ellentámadás Kovács Kolostól indult, aki elindította a jobb oldalon Szendreit, és mivel kitűnően követte az akciót, vissza is kapta középen a labdát, melyet öt méterről a léc alá fejelt (0-1). Hét perccel később megszületett a második gól is, megint Szendreitől jött a gólpassz, ugyancsak egy ellentámadás végén, ezúttal ő dobta ki jobbra a labdát, amit Meszhi a jobb alsóba lőtt (0-2). A folytatásban is irányította Szabó István csapata a játékot, de újabb gól már nem született, igaz, a hazaiakat egyszer a kapufa mentette meg az öngóltól. Szabó István két saját nevelésű játékosnak, Györgye Márknak és Kovács Péternek is lehetőséget adott ezúttal a második félidőben.

Bp. Honvéd – Kecskeméti TE 0-2 (0-0)

KTE: Kersák (Fadgyas) – Nagy O., Vágó, Iyinbor, Grünvald, Katona L. – Bodor (Kovács P.), Meszhi, Artner (Györgye), Kovács K. – Szendrei. 

Gól: Kovács K., Meszhi

Banó-Szabó Bence gólpassz után gólt jegyzett a második találkozón

A második mérkőzésen nagyon nagy elánnal kezdett csapatunk, jobbára a Honvéd térfelén zajlott a játék. Az első lehetőségre tíz percet kellett várni, Banó-Szabó húsz méterről kevéssel tekert fölé. Tíz perccel később már tehetetlen volt Dúzs is, Banó-Szabó balról adott be, Májer pedig futtából hatalmas gólt rúgott kapásból a léc alá (0-1). A folytatásban is a kecskeméti akarat érvényesült a pályán, a 30. percben Pálinkás lépett el védőjétől, de a rövid felső fölé bombázott. A félidő hajrájában újabb két sansz is adódott, Banó-Szabó újabb jó lövése egy védőről vágódott mellé, majd a szöglet után Pálinkás csúsztatott a hosszú sarok mellé.

A második félidőt jobban kezdte a Honvéd, egy helyzetük is adódott, de Kerezsi belőtt labdája után Szuhodovszki tisztázni tudott a kapu torkából. Ezt követően viszont visszatért a mérkőzés az addig megszokott medrébe, az 55. percben Májer lőtt a jobb sarok mellé, és újra kecskeméti labdabirtoklás jellemezte a játékot. Szalai szabadrúgását Dúzs hárította a folytatásban, majd Májer keveset tévedett rögzített helyzetből. A 73. percben Pálinkás előtt adódott nagy ziccer, de Dúzsba lőtte, majd kevéssel ezután fejjel tévesztette el a kaput. A hajrában így is biztossá tudtuk tenni a sikert, amikor Kiss Bence hozta kihagyhatatlan helyzetbe a bal oldalon érkező Banó-Szabót, aki egy átvétel után a kapuba lőtt (0-2).

Bp. Honvéd – Kecskeméti TE 0-2 (0-1)

KTE: Varga B. – Májer, Szűcs K., Belényesi, Szalai, Leoni – Nikitscher, Kiss B., Banó-Szabó, Szuhodovszki – Pálinkás.

Gól: Májer, Banó-Szabó

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Elégedett voltam, mert ami a legfontosabb, úgy játszottuk le a 180 percet, hogy nem lett sérültünk. Másrészt nagyon nagy melegben is megfelelő tempóval futballoztunk. A Honvéd egy nagyon erős utánpótlás-nevelő műhely, már az első meccsen is tele voltak korosztályos válogatottakkal, NB I-es és NB II-es rutinnal rendelkező játékosokkal. Komoly ellenállásra kényszerítettek minket. Nagyon meg voltam elégedve itt is a csapatommal, a fiataljainkkal. Jól zártuk le a területeket, végig birtokoltuk a labdát és helyzeteket dolgoztunk ki, öröm volt nézni őket. Annak ellenére is, hogy előző nap ismét két edzésen vettek részt. Úgymond a „főmeccsen” ezután mindkét csapat győzelemre törekedett, aminek örültem, mert az eredmény ugyan még nem fontos ebben az időszakban, de jó volt játszani egy ilyen kitűnő minőségű pályán. Végig koncentrálni kellett, de jól szűkítettük a területeket, az ellenfélnek talán egy helyzete volt az egész meccsen, ennek külön örültem. Több támadást vezettünk, sok helyzetünk volt a két gól mellett is. Amit megbeszéltünk a meccs előtt, azt összességében megvalósítottuk, de természetesen azért vannak még hibák, ezeket majd ki is elemezzük, illetve át is beszéljük még. Jó csapat a Honvéd, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban, köszönjük a vendéglátást, illetve azt is, hogy ilyen jó meccseket tudtunk játszani kitűnő körülmények között. Jól szolgálta ez a felkészülésünket, bízom benne, hogy nekik is. Megyünk tovább, csütörtökön regenerálás, pénteken ismét két edzés vár ránk, szombaton pedig megint edzőmeccs következik.

Szerző: KTE/kecskemetite.hu