Két kilométernyi út újul meg Kunadacs és Kunszentmiklós között

A kivitelezők a 37-es és a 39-es kilométerszelvény közötti, mintegy két kilométeres útszakaszt újítják fel. A 6 méter széles burkolatot kapó szakasz 2020-ban már megkezdett fejlesztés folytatása, amely a Kunszentmiklós irányába vezető főutat teszi biztonságosabbá és korszerűbbé.
A beruházás nemcsak az útfelületet érinti: a munkálatok során az árkokat is kitisztítják, a forgalmat veszélyeztető fákat kivágják, új útburkolati jeleket festenek és kicserélik a közúti táblákat is. A tereprendezés után zúzott kő kerül az útra, majd következik az aszfaltozás. A kivitelezésre 90 nap áll rendelkezésre, amennyiben az időjárás kedvezően alakul, a felújítás már a jövő év elején befejeződhet.

— Elég nagy a forgalom Kunszentmiklós irányába, hiszen Kunszentmiklós a Felső - Kiskunság fővárosa. Kulturális téren, közigazgatási téren ezer szállal kötődnek a környékbeli kistelepülések a városhoz, illetve ez az egyik fő bevezető út a központba. Ezért nagyon sokat jelent az ittenieknek és remélem, hogy ez az útfelújítás a továbbiakban is folytatódni fog, hiszen nekem is az egyik fő célkitűzésem az, hogy a Kunadacs-Kunszentmiklós közötti útszakasz jó minőségű legyen - nyilatkozta dr. Salacz László.
A mostani fejlesztés a Magyar Falu Program keretében valósul meg, amely már több útszakaszon hozott érezhető változást a térségben. A következő tervek között szerepel a Lajosmizse és Kerekegyháza közötti szakasz felújítása is, amely egészen Kunbaracsig elérhet majd.
