Két parkoló autónak is nekiment az ittas sofőr-Felfüggesztett szabadságvesztést kapott

KÖZLEMÉNY
2023. 12. 01., 08:41
A Kecskeméti Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban, két napon belül eredményesen bíróság elé állította azt a férfit, aki Tiszakécske egyik utcájában ittassága miatt autójával letért az útról és előbb az út jobb-, majd a bal oldalán is nekiütközött egy-egy parkoló autónak.

A vádirat szerint a helybéli férfi – az ügy vádlottja – 2023. november 27. napján a késő délutáni órákban ittas állapotban vezette gépjárművét Tiszakécskén. Az elkövető az egyik utcában ittassága miatt nem követte az út vonalvezetését, arról jobb oldalra letért és ott nekiütközött egy parkoló autónak, amelynek hátsó ülésen egy kiskorú gyermek ült.

Az ütközés következtében az elkövető autójával átsodródott az úttest bal oldalára és ott nekiment egy kapubejáróban parkoló gépkocsinak is. Az elkövető ezt követően megpróbált elindulni az autójával, ez azonban – az autón a baleset következtében keletkezett sérülések miatt – nem járt sikerrel és végül az út melletti árokban kötött ki.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A rendőrség a férfit a helyszínen őrizetbe vette, majd Kecskeméti Járási Ügyészség két nappal a cselekmény elkövetés után, 2023. november 29. napján ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki ittas járművezetés vétségében és – az ügyészi indítvánnyal egyezően – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellene az ügyész, súlyosításért fellebbezést jelentett be.

A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a balesetben érintett gépjárműveken az ütközés következtében keletkezett sérülések láthatók.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség