Kihirdették a kecskeméti egyetem nemzetközi robotautó programozó versenyének eredményét

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 24., 10:19
27 középiskola 75 hallgatója nevezett a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara által 15. alkalommal meghirdetett robotautó programozó versenyre. A megmérettetés legjobbja a Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum „BitSonic” csapata lett.

2023. november 17-én került sor az idei a 2023-as Neumann János Emlékév keretén belül szervezett Robotautó programozó verseny döntőjére. A 15 éves hagyománnyal rendelkező megmérettetést első alkalommal 2008-ban valósította meg a GAMF Műszaki és Informatikai Kar Informatikai Tanszéke. Az akkor még csupán országos programozó verseny mára nemzetközivé nőte ki magát, volt év, hogy a nagyhírű MIT egyetemről is fogadhatott a Tanszék hallgatókat.

A verseny legfőbb célja, hogy teret adjon a jó programozói készség kibontakozásának, valamint lehetőséget biztosítson a természettudományos tárgyak iránt érdeklődő hallgatók számára a fejlődésre, megmérettetésre.

Dr. Pásztor Attila az Informatikai Tanszék vezetője elmondta: kezdetben RCX, NXT majd később EV3-as robotokat használtak, ám a régi robotok felett elszállt az idő és az NXT robotokat Arduinok váltották fel.  Kiemelte, az ide évben megrendezett versennyel Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából is szerettek volna tisztelegni.

Ez alkalommal 27 középiskola 75 hallgatója nevezett, a döntőbe a 10 legjobb csapat juthatott be, akik közül egy a határon túlról Zentáról érkezett. A döntő a versenyen felül remek szakmai tapasztalatcsere is volt a tanulók számára, az ideérkező tanárok pedig egy rövid egyetemi bemutatón és egy szakmai kerekasztal beszélgetésen vehettek részt – összegezte Sári Bence a verseny főszervezője.

Végeredmény:

  1. BitSonic (Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum) - Kecskemét
  2. Polyp (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola) - Budapest
  3. KUP TEAM (Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium) - Békéscsaba
  4. ElektroSokk (Szolnoki SZC Pálfy - Vízügyi Technikum) - Szolnok
  5. Kocka apostolok (Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium) - Kecskemét
  6. Konkáv haromszög (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium) - Zenta
  7. SpeedTeam (Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium) - Kalocsa
  8. Szondi01 (Nmszc Szondi György Technikum) - Balassagyarmat
  9. ByteBajnokok (Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium) - Békéscsaba
  10. Stardust Crusaders (CSZC Bem József Műszaki Technikum és Szakképző Iskola) – Cegléd