Kilenc előadást láthatott a közönség a XXII. Színjátszó Maratonon

2023. 06. 06., 14:24
Hétfőn délután tartották hagyományos seregszemléjüket a kecskeméti diákszínjátszók. A Ciróka Bábszínházban a nézők kilenc előadást láthattak, mind sikeresen szerepelt helyi, regionális és országos versenyeken.
A galéria 43 képet tartalmaz

Jó hangulatban telt tegnap délután a XXII. Színjátszó Maraton a Ciróka Bábszínház nagytermében. A Kecskeméti Színjátszó Műhely éves nagy seregszemléjén a nézők az elmúlt egy év kecskeméti diák- és gyermekszínházi előadásainak javát, és néhány színházi csemegét is láthattak.

A rendezvény célja, hogy a tanév végéhez közeledve utolsó alkalommal bemutassák a nagyérdeműnek azokat az előadásokat, melyek a helyi, regionális és országos versenyeken sikeresen szerepeltek. A fellépő fiatalokat és kísérő tanárokat Kiszely Ágnes, a bábszínház igazgatója köszöntötte a sokszor világot jelentő deszkákon. Mint elmondta az intézmény dolgozói közül sokan szintén diákszínjátszó körökben kezdték pályafutásukat. Ugyanakkor az sem baj, ha valaki nem ezt a pályát választaná, hiszen a diákszínjátszás az élethez is kiváló muníciót tud adni.

Rácz Annamária drámatanár, csoportvezető elmondta 6 gyerekszínjátszó és 3 középiskola diákszínjátszó előadást tűztek a műsorra. Az első bemutatkozások közötti rövid átállásoknak köszönhetően a kisebbek egymás produkcióit is megnézhették. Ezek a darabok illetve a Kecskeméti Színjátszó Műhely többi előadása nemcsak közösségépítésre kiválóak. Mind jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Kecskemét diákszínházi központtá formálódjon.