Kirabolta, majd bezárta a házba az idős asszonyt

KÖZLEMÉNY
2023. 11. 22., 08:47
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség többrendbeli rablás, személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés és magánlaksértés miatt vádat emelt azzal a sorozattolvaj férfival szemben, aki éjjel betört az általa korábbról jól ismert, nehezen mozgó, idős házaspárhoz, majd amikor tetten érték, mindkettejüket bántalmazta, ráadásul az asszonyt bezárta a főépületbe, hogy ne tudjon segítséget hívni. Egy pár héttel korábbi utcai rablás is a férfi számlájára írható.

A vádirat szerint a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező jánoshalmi férfi – az ügy vádlottja - 2022 folyamán rendszeresen fogyasztott ismeretlen összetételű tudatmódosító szereket, amelyek megszerzését sorozatlopásokból igyekezett biztosítani. 2022. június 7-én éjjel a férfi betört az általa jól ismert, nehezen mozgó, idős házaspárhoz, akikről tudta, hogy egészségi állapotuk miatt lebukás esetén sem kell jelentősebb ellenállással számolnia. Az ajtót és a riasztóberendezést is megrongálva bejutott a tanyaudvaron álló lakóépületbe. Épp értékek után kutatott, amikor a melléképületben alvó, ám a zajra felriadó idős asszony megjelent és megzavarta a férfit. A tolvaj azért, hogy a házban talált cigarettával el tudjon szaladni, két kézzel fellökte a nőt, majd kívülről rázárta a földön fekvő sértettre a bejárati ajtót, megakadályozva őt abban, hogy segítséget tudjon hívni. A rabló a melléképületben további értékek után kutatott, amikor észrevette a feleség segélyhívására felriadó idős férjet és arcon ütötte. Ezután az asszony ablakpárkányon lévő pénztárcáját magához vette és távozott, amit az erőszak hatása alatt lévő férfi nem tudott megakadályozni. A kiskunhalasi rendőrök két nap alatt elfogták a tolvajból lett rablót.

Kiderült, hogy egy néhány héttel korábbi kiskunhalasi utcai rablás is a vádlott számlájára írható: 2022. április 17-én hajnalban a korábban vele egy társaságban italozó és elektromos kerékpárral távozó férfi után iramodott és követni kezdte. Ezt észlelve a sértett a kerékpárját hátrahagyva futva menekülni kezdett előle, azonban a vádlott utolérte és hátulról fellökte. Ezután a földön fekvő és a pénztárcáját két kézzel erősen szorító sértett fejére ököllel és egy szerelőlámpával több ütést mért, aminek köszönhetően a rabló végül megszerezte a pénztárcát. A nyílt utcán bántalmazott férfi orrcsonttörést szenvedett.

Az ügyészség a férfit a rablás és a magánlaksértés súlyosabban minősülő bűntette mellett súlyos testi sértés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

(A csatolt fotókon az utcai rablás helyszíne, a támadáshoz használt szerelőlámpa, a sértett elektromos kerékpárja, továbbá helyszíni lábbeli nyomok láthatók.)

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség