KirakatSéta Kecskemét- zsűrizték a 18 versenykirakatot

2026. 10. 15., 17:57
Négy zsűritag járta ma körbe a KirakatSéta Kecskemét megmérettetésen részt vevő boltokat. A zsűritagok között akadt belsőépítész, mesterdekoratőr és vállalkozásfejlesztő is. A zsűri több szempont alapján pontozta a kirakatokat. A verseny eredményhirdetése 21-én lesz.

Négytagú szakmai zsűri járta végig ma a KirakatSéta Kecskemét versenyben részt vevő tizennyolc belvárosi üzletet. A szakemberek valamennyi kirakatot alaposan szemügyre vettek, hogy eldöntsék, melyik kereskedőnek sikerült a legkreatívabban megjelenítenie a verseny tematikáját. Az értékelés során azonban nemcsak az ötletesség, hanem a kirakatrendezés alapvető szakmai szabályai is fontos szerepet kaptak.

— A legalapvetőbb dolog, hogy tiszta legyen a kirakat, kívül-belül, rendezett legyen, hogy visszaadja, visszatükrözze azt, amit valóban árul a bolt. A dekoratőr sokszor eshet abba a hibába, hogy túl sok dekorációt tesz bele, a végén már azt se tudjuk, hogy mit árul az a bolt, és elvész a lényeg, a fókusz
— nyilatkozta Sárkics Eszter mesterdekoratőr.
”

A zsűri elnöke Sárkics Eszter mesterdekoratőr, mellette Slonszki Attila a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelmi alelnöke, Vinczellér Zsolt, Ferenczy Noémi díjas belsőépítész és Pajkó Andrea vállalkozásfejlesztő, a Trendalelke Vállalkozónői Közösség alapítója a másik három zsűritag.  A versenyzők között divatüzletek, virágboltok, optikák és más szaküzletek is szerepelnek, így a zsűrinek egészen eltérő kirakatokat kellett összehasonlítania. Sárkics Eszter szerint azonban nem a kirakat mérete vagy a kínált termék típusa számít, hanem az, hogy a kereskedők mennyire tudták kihasználni saját adottságaikat.

— Próbálunk objektívek maradni, és  megnézzük, hogy a kirakatnak milyenek az adottságai, azon belül az a termék jól funkcionál-e, jól használja-e az árukihelyezés eszközeit. A kirakatot a saját témáján belül vizsgáljuk.
— mondta Sárkics Eszter mesterdekoratőr.
”

A KirakatSéta célja, hogy felidézze Kecskemét egykori kirakatversenyeinek hagyományát, és újra ráirányítsa a figyelmet a belvárosi üzletekre. A tizennyolc versenykirakat október 18-ig várja az érdeklődőket, és a szavazatokat, az eredményhirdetést pedig október 21-én tartják.