Kiszebáb készítés és az elmaradhatatlan Aprók tánca a Szórakában
Ismét megrendezték az Aprók táncát a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben szombaton. Hegedűs Zoltán, az eseményen zenélő Hegedűs Együttes vezetője kiemelte, sokat jelenthet a gyermekeknek és a szülőknek, hogy élőben találkozhatnak a táncosokkal és a zenészekkel:
Akik gyerekként itt voltak az Aprók táncán, ők most a saját gyermekeiket hozzák a programra – emelte ki, valamint azt is elmondta, hogy a népzene egyre népszerűbb, és nagy dolog, hogy ennyire szeretik. Az Aprók tánca az aktuális évszakhoz kapcsolódó kézműves foglalkozással egészül ki, ez a legrégebbi és legnépszerűbb programja a Szórakának.

A tavasz alkalmából most papírból kiszebabát készítettek a résztvevők.
A rendezvényre bár bölcsődés, kisóvodás korosztály vesz részt, a hagyományokat a saját nyelvükre lefordítva átadják számukra a szakemberek, így tágítva tudástárukat és erősítve a nemzeti identitásukat.
