„Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítványt kapott a Neumann János Egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszéke
KÖZLEMÉNY
A kecskeméti Neumann János Egyetem az öt évvel ezelőtti szerkezetváltásakor célul tűzte ki, hogy a kiválóságot nem csak az oktatás területén, hanem a piaci szerepkörében is képviseli és építi. A Neumann János Egyetem mára már aktív szereplője piaci környezetének és valós piaci kapcsolatokkal rendelkezik Kecskemét széles gazdasági hálójában. Az intézmény által elnyert „Kiváló kutatási infrastruktúra” tanúsítvány ráirányítja a figyelmet az egyetem birtokában lévő szellemi és infrastrukturális erőforrások ipari bérmunkában való hasznosítására, valamint az egyetemmel konzorciumban történő pályázati lehetőségek olyan kapukat nyitnak meg főként a kis és középvállalkozások számára melyeken az szereplők méretüknél és infrastrukturális, valamint innovációra fordítható korlátozott kapacitásuk okán nem tudnának belépni.
Az intézmény a hazai duális képzési rendszer úttörőjeként folyamatosan bővíti partneri hálózatát, amely ma már több mint 80 cég kapcsolatrendszeréből áll. Valódi kapcsolatrendszer ez mert az egyetem és a cégek közös oktatási tevékenysége valódi kapcsolatba nem csak a hallgatókat, hanem a képzési rendszer többi résztvevő partnerét is.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2024. január 5-én azzal a céllal indította el a ’Nemzeti Kutatási Infrastruktúrák 2023-2024’ című kérdőíves felmérést, hogy azonosítsa a kiemelt jelentőségű hazai kutatási infrastruktúrákat. A Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Bizottság szakmai irányításával és független külső szakértők bevonásával lezajlott értékelést követően, 2024-től összesen 111 minősítéssel rendelkező hazai kutatási infrastruktúra működik Magyarországon köztük a kecskeméti Neumann János Egyetemen.