Kodály Művészeti Fesztivál 2026 - A Művészet és a Zene ünnepe
KÖZLEMÉNY
Mindjárt az első napon, július 29-én (szerdán) különleges jubileumi gálaműsor várja a közönséget. Az idén már saját jubileumi ünnepségeiket is megtartó együttesek ezúttal közösen is ünnepelnek: a 60 éves Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és az 50 éves Kecskemét Táncegyüttes együtt idézi fel gazdag művészeti örökségét és közös értékeit.
De nem csak e két előadóművészeti együttes mutatkozik be ezen a napon a város világszerte elismert gazdag művészeti életéből, hanem két varázslatos alkotásokkal teli kiállítás is nyílik a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek gyűjteményeiből. Az egyik a Kerámia Stúdió zenei inspirációjú tárgyait mutatja be Agyagharmóniák címmel, a másik pedig a Zománcművészeti Alkotóműhely pályázatainak, kísérleteinek és alkotótelepének terméséből (Kiteljesedés címmel) válogatott reprezentatív kollekciót tár az érdeklődők elé. És ezek még csak az első nap látnivalói.
A Fesztivál második napján (július 30. csütörtök) a Kodály Intézetben egy különleges régészeti-numizmatikai kiállítás várja a nézőket az intézmény feltárásainak eredményeit bemutatva. Az idei év egyik újdonsága a Zenés városséta, amelyet a lebilincselő tudású és humorú zenetörténész Bősze Ádám vezet a város zenéhez kapcsolódó helyszíneit járva körbe s amely rendhagyó módon az egyik napon magyar, a másikon pedig angol nyelven zajlik majd, hogy a külföldi nézők se maradjanak ki ebből a peripatetikus élményből. A nap különleges eseménye pedig egy ritkán hallható vonóstrió koncert lesz, Hollókői Huba hegedűművész a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar zeneművészeti vezetője, akivel két jólismert művészkollégája, Pólus László és Gulyás-Nagy György játszik majd együtt a kamarazene szerelmeseinek nagy örömére.
A harmadik nap (július 31. péntek) is igazi különlegességeket tartogat az érdeklődők számára. Hanggá lett gondolat címmel az Ars Nova Énekegyüttes és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű művésze Sirkó László közös estje lesz látható természetesen Kodály Zoltán munkásságával a középpontjában. Az esti nagy hangverseny pedig Erdei Péter Nemzetközi Mesterkurzusának zárókoncertje lesz a Nemzetközi Kamarakórus és a mesterkurzuson részt vett hazai és külföldi karvezetők részvételével.
A Fesztivál negyedik napja (augusztus 1 szombat) is tartogat különleges élménynek ígérkező programokat. Délután Birinyi József népzenekutató és hangszeres szólista workshopja várja a népi hangszerek iránt érdeklődőket. Az esti szabadtéri koncert fellépője a nemzetközi hangversenyéletben is aktív Talamba ütősegyüttes lesz, akik Vivaldi emblematikus művének, a Négy évszak-nak újragondolt változatát mutatják be, kiegészítve népi dallamokkal és saját szerzeményekkel.
Nem szabad elfelejtkeznünk az egyik állandó helyszín, a Kodály Pont programjairól sem, ahol mindennap változatos koncertek várják mindazokat, akik felkeresik, vagy éppen csak arra visz az útjuk napközben, olyan fellépők láthatóak itt, mint a Kecskemét Táncegyüttes, a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium sok országból érkező zenepedagógusokból összeálló alkalmi kórusa, az M. Bodon Zeneiskola tanulói vagy éppen egy Fafúvós együttes.
A zárónapon (augusztus 2. vasárnap) egy igazi supergroup lép színpadra a Főtér csillagokkal teli ege alatt, a közkedvelt és látványos Atmoszféra koncert keretein belül: Dés László és a Free Sounds kvartett. Dés László zeneszerzőt, a kiváló szaxofonművészt és fiát Dés András ütőhangszer virtuózt nem kell bemutatni a nézőknek, ahogyan muzsikustársaikat Lukács Miklós cimbalomművészt és Fenyvesi Márton gitárost sem, hiszen mindannyian a hazai és nemzetközi zenei élet kiválóságai. Egyszeri és megismételhetetlen improvizációs estjük minden bizonnyal egy emlékezetes élményekkel teli művészeti fesztivál méltó és felejthetetlen záróeseménye lesz.