Komolyzenei programajánló – 2025. november

A kerek évfordulóhoz méltó, gazdag programsorozattal ünnepli háromnegyed évszázados születésnapját a következő hetekben is a Kecskeméti Kodály Iskola. November 8-án, szombaton folytatják a hangversennyel összekötött kerekasztal-beszélgetések sorozatát. A 15 órakor kezdődő rendezvényen többek között Felix Mendelssohn Bartholdy, Wolfgang Amadeus Mozart és Ludwig van Beethoven művei csendülnek majd fel az ÉZI jelenlegi tanárai és diákjai előadásában, míg a zenedarabok között dr. Ittzés Tamás főigazgató három korábbi kodályos diákkal, Vizin Viktória opera-énekesnővel, dr. Kara Éva felnőtt háziorvossal és Vass Attila számítógépes szakemberrel beszélget majd. Az est zárásaként a már évtizedek óta Chicagóban élő sokoldalú előadóművész, Vizin Viktória – akit a hazai operarajongók elsősorban Carmenként és A kékszakállú herceg vára Juditjaként zártak a szívükbe – Camille Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából énekel egy áriát, partnere zongorán Gerhát László művész-tanár lesz.

A jubileumi év központi eseményeit november 14–16. között tartják meg. Ezekben a napokban többek között a néptánc tanszak gálaműsorát láthatják az érdeklődők, Kósa Klára keramikusművész kiállítását is ekkor nyitják meg, a jelenlegi és a volt Kodály-iskolások matinékoncertet adnak, bemutatják a jubileumi évkönyvet stb. Lesz természetesen gálakoncert – nem is egy, hanem kettő. November 15-én 15 és 17 órai kezdettel kórusművek és hangszeres műsorszámok, valamint Wolfgang Amadeus Mozart szoprán-, alt-, tenor- és basszusszólóra, vegyeskarra és zenekarra komponált miséje, a Missa brevis et solemnis in C csendül majd fel. Az ünnepi hangversenyeken a Kodály Iskola korábbi és jelenlegi diákjai és tanárai lépnek színpadra.
A Kodály 75. sorozat részeként Közöttünk élő zeneszerzők címmel november 24-én 17 órai kezdettel is lesz koncert a Magyar Örökség-díjas intézményben. Az NKA támogatásával megvalósuló hangversenyen a 75 éves Kodály Iskolában tanító vagy korábban itt tanult komponisták – Baráth Bálint, Solti Árpád, Magda Dávid, Palotás Gábor, Szécsi Lőrinc, Ittzés Tamás, Révész László, Dóbiás Péter és Barvich Iván – művei hangzanak majd el.

A következő hetekben több zenei programmal várja olvasóit és az érdeklődőket a Katona József Könyvtár is. November 4-én 17 órától Buda Ferenc-emlékestet tartanak, amelyen Bán Mór író és Füzi László, a Forrás főszerkesztője mond majd köszöntőt. A rendezvényen – amelyen lehetőség nyílik arra, hogy a résztvevők felolvassák kedves Buda Ferenc-versüket – közreműködik az Aurin Vegyeskar (vezényel: Durányik László), Hegedűs Zoltán színművész, Buda Ádám énekmondó, Jámbor Zsolt (ének) és Orosz Csaba (gitár).
Szemelvények egy 21. századi verses regényből, zenék minden időkről címmel november 7-én 17 órai kezdettel Závada Pál és Rajk Judit előadóestjét rendezik meg a megyei könyvtár földszinti nagytermében. Az izgalmasnak ígérkező program résztvevői az író 2022 tavaszán megjelent regényéből, az Apfelbaumból hallgathatnak meg részleteket a szerző előadásában, melyhez a két művész közösen válogatott vokális közzenéket. A kíséret nélküli énekeket a magyar, román, zsidó és német népdalok és vallásos népénekek világából, középkori gregorián kódexekből és 20-21. századi kortárs szerzők – Kurtág György, Jeney Zoltán, Dukay Barnabás, Morton Feldman, valamint a fiatalabb zeneszerzői generációból Balogh Máté és Szécsi Lőrinc műveiből – állították össze az előadók. A Rajk Judit által előadott énekek hol illusztrálják a történteket, hol pedig asszociatív kiegészítései Závada Pál szövegének, melynek elolvasásához az előadók reménye szerint ez az előadóest kedvet csinál.
Závada Pál új könyve Az ember tragédiájának átirata
Mint minden évben, születésnapja alkalmából idén is egy tematikus programmal emlékezik névadójára a Katona József Könyvtár. November 12-én, 17 órától Blankó Miklós nyelvész, nyelvművelő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának oktatója, dékáni kabinetvezetője tart előadást „Illik-e ez?” A Bánk bán című dráma és opera retorikája: Gertrudis és Bánk kettőse címmel.

Két Erkel-díjas kortárs zeneszerző, Bánkövi Gyula és Balogh Máté műveit hallgathatják meg az érdeklődők november 21-én 17 órától a Katona József Könyvtárban. A szerzői est mindkét „főszereplője” a magyar és az európai kortárs zenei élet elismert és foglalkoztatott komponistája. Bár különböző generációkat képviselnek, már nem először rendeznek közös szerzői estet. A dunaújvárosi „bölcsőn” kívül – Bánkövi Gyula a Duna-parti városban született, Balogh Máté meg ott nőtt föl – közös bennük a konkrét irodalmi művekre való gyakori utalás, a lírai megfogalmazásmód, a kísérletező hajlam. Mostani koncertjükön Puskin-, Kipling-, József Attila-, Esterházy Péter- és Fehér Renátó-feldolgozások hangzanak el hangszeres kísérettel. Az egyes műveket a két alkotó felolvasásai, illetve bevezetői tagolják. Közreműködnek a szerzők, valamint Molnár Anna (mezzoszoprán) és a Weiner Ensemble (Sziroczák-Bán Annamária – fuvola, Baksai Réka – hegedű, Balogh-Jámbor Janka – cselló és Dani Imre – zongora; művészeti vezető: Pálfi Csaba).

És még egy zenei esemény a megyei bibliotékában: november 29-én 16 órakor folytatódik a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja Kodály-díjasok öröksége című sorozata. Ez alkalommal a program résztvevői dr. Ittzés Mihály zenetörténészre emlékeznek. Jámbor Zsolt beszélgetőtársa Ittzésné Kövendi Kata, dr. Kéri Laura Zita és Erdei Péter lesz.

November hónapban a Kodály Intézet két koncertet – két szólóestet – szervez. Johann Sebastian Bach születésének 340. évfordulója apropóján november 23-án 16 órai kezdettel Borbély László zongoraművész minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője nevezetes műsorozatát, a Das wohltemperierte Klavier első kötetét szólaltatja majd meg. A zongoristák szerint Bach alkotása mind zeneileg, mind technikailag a hangszer irodalmának csúcsai közé tartozik. Borbély László már számos alkalommal bizonyította, hogy nem riad vissza a legnagyobb szakmai és művészi kihívásoktól sem. A Wohltemperiertes Klavier eljátszása fiatal pályakezdőként is intenzíven foglalkoztatta, most pedig valóra váltja azt a tervét, hogy teljes egészében előadja a bachi invenciók kimeríthetetlen tárházát képviselő közel kétórás sorozatot. A Junior Prima- és Artisjus-díjas előadóművész előszeretettel foglalkozik Bach zenéjével: 2019-ben lemezre vette a Goldberg-variációkat, majd két évre rá A fúga művészetét. Ezen az estén sem vállalkozik kevesebbre annál, minthogy a bachi zsenialitás felmutatásán túl eddig talán fel sem fedezett összefüggéseket tárjon a közönség elé.
Zétényi Tamás Artisjus-díjas csellóművész immár több évtizede játszik kortárs magyar zeneműveket. Országjáró programsorozatának újabb állomásaként november 28-án a Kodály Intézetben mutat be válogatást a magyar csellózene legfrissebb alkotásaiból. A program egy Dargay Marcellel közösen készített Bach-átirattal kezdődik, majd Mihalicza Csenge, Balogh Máté, Horváth Bálint, Olsvay Endre, Sándor László és Szécsi Lőrinc egy-egy műve csendül fel. Az est során a darabokat és a megidézett szerzők munkásságát Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző ismerteti röviden.
A Hírös Agóra OviMozi sorozata 2025 tavaszán nagy sikert aratott az óvodás gyermekek körében, több száz gyermek látogatott el az intézménybe és ismerkedett meg a rajzfilmek világával. A lelkes érdeklődésnek is köszönhetően a 2025/2026-os évadban újra megszervezik a népszerűvé vált programot. A cél ezúttal sem más, minthogy a gyermekek megszeressék a mozifilmeket, megismerjék a Hírös Agóra Otthon Mozi különleges hangulatát, az art mozi miliőjét. A sorozat első alkalma, melyen A csillagszemű juhász, A pulikutya és A rátóti csikótojás meséket nézhetik meg a gyerekek, november 4-én 10 órakor kezdődik. A filmnézés után lesz hangszersimogató – rövid zenés program népies motívumokkal és hangszerbemutató – a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagjai, Tóth Anikó és Földiné Mészáros Orsolya részvételével.
„Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok!” (Dániel 12,3). Ezzel a mottóval rendezi meg idén Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány a 14. egyházi emlékkonferenciát, amelyen két piarista paptanár, Balázs Gergely és Szabó István életútját és munkásságát állítják a figyelem középpontjába. A kétnapos rendezvény résztvevői az előadások és tanúságtételek közötti szünetekben zenei programokban, így például Németh-Nagy Johanna énekművész és a Fehérvári Gábor vezette Piarista Gimnázium Kórusa énekeiben is gyönyörködhetnek. Emellett a konferencia részeként november 5-én 18 órától a piarista templomban jótékonysági hangversenyt rendeznek a kecskeméti árvák és a Covid-árvák javára, amelyen többek között Sümegi Csaba kántor, a Barátok Együttes, Olasz Csaba és Schupp Gabriella énekesek, valamint a Miraculum Gyermekkórus produkcióját hallgathatják meg az érdeklődők.
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja Egyesület. A jubileum alkalmából november 6-án kiállítással és ünnepi gálaműsorral köszöntik a Hírös Agórában az egyesület egykori és jelenlegi tagjait, valamint minden érdeklődőt, aki tiszteletét szeretné kifejezni az idősebb pedagógusnemzedék iránt. A programokon többek között St. Martin tenorszaxofon- és pánsípművész, a Kecskemét Táncegyüttes és Szabó Sándor tárogatóművész lép majd fel.
2025. november 8–9-én Kecskemét ad otthont a TehetségPaletta Kárpát-medencei Fesztiválnak, amely a magyar kulturális közösségek és az amatőr művészet egyik legnagyobb találkozója lesz. A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló kétnapos rendezvény a Hírös Agóra Kulturális Központban és az Otthon Moziban várja a látogatókat. A fesztivál a TehetségPaletta Program méltó záróeseménye. A programsorozat 2025-ben indult el azzal a céllal, hogy bemutatkozási és fejlődési lehetőséget kínáljon a Kárpát-medence amatőr művészeti közösségeinek és egyéni alkotóinak. Az év során több mint 1200 közösség és 9500 résztvevő mutatta meg tehetségét 56 helyszínen, Magyarországon és a határon túl. A kecskeméti fesztiválra több mint 200 közösség és egyéni alkotó, összesen 1689 fő érkezik a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy bemutassa tehetségét. A látogatók színpadi előadások, kiállítások és filmbemutatók színes forgatagával találkozhatnak.
Az M. Bodon Pál Zeneiskolában, a Palotás Józsefről elnevezett hangversenyteremben november 11-én lesz hangverseny. Az intézmény tanára, Ötvös Csilla okleveles gitárművész, gitártanár, kamaraművész és a nemrég Kodály Zoltán-díjjal kitüntetett zeneszerző, Kovács Levente szerzői estje, a „Helyi szerzők, helyi zenei értékek Kodály városában – Kortárszenei hangversenyek három kecskeméti zeneszerző műveiből” című sorozat második, záró alkalma 18 órakor kezdődik majd. A két komponista darabjait – így például balkán táncok gitár-átiratát és egy szaxofonkvartettre írt reneszánsz szvitet – többek között a szerzők előadásában hallhatják a zenebarátok.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület 2025. november 21-e és 23-a között rendezi meg a Kárpát-medencei nők találkozóját. A program ünnepi megnyitóját november 21-én 16 órától a Nagytemplomban tartják meg, amelyen Durányik László irányításával az Aurin Leánykar ad ünnepi koncertet.
Az egyházi zene védőszentje, Szent Cecília ünnepéhez kapcsolódva november 22-én 16 órai kezdettel a Szentcsalád Plébánia nagytermében Dóbiás Péter új egyházi műveit hallgathatják meg a zeneszeretők. A köztiszteletben álló kecskeméti zenetanár, zeneszerző és karnagy több kerek évforduló – 55 év muzsikálás, 40 év tanítás és a Mesélő dallamok előadás-sorozat 35 évének – megünneplésére hívja és várja barátait, ismerőseit. A „Te Deum az életért” elnevezéssel meghirdetett „életmű-koncerten” darabjait Hadady László oboaművész, Altorjay Tamás operaénekes, kamara- és énekművész, Hedvig Dóbiás (Dánia) orgonaművész, a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus (betanító karnagyuk Miklós Dániel), a Nemesszeghy Márta Kórus (karnagyuk dr. Smuta Attila), a Me(sélő) Dal(lamok) együttese és a Szeráf Együttes mutatja be.

A hónap utolsó hetében folytatódik a Filharmónia Magyarország kecskeméti hangversenysorozata. A Kodály-bérlet második alkalma, Balázs János zongoraestje – amelyet november 27-én 19 órai kezdettel a Hírös Agórában tartanak meg – a szervezők ígérete szerint „Az improvizáció ünnepe” lesz. A Kossuth-díjas zongoraművész Cziffra György születésének 100. évfordulójára készítette el ImprovisArt című lemezét, melyen az improvizációkon, átiratokon és parafrázisokon keresztül nyilvánul meg az alkotóművész és az előadóművész szerves egysége, művészi párbeszéde. Az album nemzetközi sikerét jelzi, hogy 2022-ben a new yorki Music International Grand Prix nyertese és közönségdíjasa lett. A koncert első felében e lemez anyaga szolgál majd kiindulópontul. A koncertre ellátogatók egy különleges, többek között Paganini, Schumann, Puccini és Verdi műveit felelevenítő, a zene és az improvizáció szabadságát hirdető zenei utazásnak lehetnek részesei. Balázs János számos saját átiratot is megszólaltat, de természetesen Liszt Ferenc és Cziffra György fergetegesen virtuóz attitűdje is megmutatkozik majd a koncerten. S ha mindez még nem volna elég, a közönség, ha úgy tetszik, próbára teheti a művészt, aki az est további részében arra vállalkozik, hogy az ott helyben megadott művekre, dallamokra improvizál majd.
November 28-án 11 órakor a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti székhelyének karácsonyi díszbe öltöztetett előcsarnokában ünnepélyes keretek között – munkatársak és betegek jelenlétében – fellobban az intézmény adventi koszorújának első gyertyája. A kórház hagyományos, meghitt ünnepségén Szabó Sándor vezetésével a MEDrigál Kórus is fellép.
A Szentcsalád Plébánia lassan hagyományossá váló lelki, kulturális és közösségi advent-kezdő programját november 29-én rendezik meg. A vásári hangulatot idéző Adventi Udvar 15 órakor kezdődik és az esti órákig tart majd. Az egyházközség tagjai adventi koszorúkötéssel és gyertyagyújtással, a gyerekek számára kézműves foglalkozással, Takács Jolán Anna tűzzománc- és akvarellműveinek kiállításával, délután a Novum Kamarazenekar, este pedig a Szeráf Együttes koncertjével várják az érdeklődőket.

A 100 Tagú Cigányzenekar, a világ legnagyobb és leghíresebb cigányzenekara 2025-ben ünnepli alakulásának 40 éves jubileumát. Az együttes november 29-én a Hírös Agórában is ad ünnepi gálakoncertet, melyen Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Erkel, Brahms, Csajkovszkij, Sarasate és Strauss kompozíciói mellett ismert operett- és népzenei művek, valamint magyar nóták hangzanak el. Természetesen a tradicionális magyar cigánymuzsika is felcsendül, melyeket különleges, egyedi hangszerelésben, a zenekarra oly nagyon jellemző hangzásvilággal tolmácsolnak majd.
A következő hetekben Kecskemét határain túl is képviselik majd többen a hírös várost. Hollókői Huba, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője ezúttal Finnországban, a Kymi Sinfonietta élén áll majd: Rajnai Csabával, a finn együttes klarinétművészével Krzysztof Dobosiewicz lengyel zeneszerző új, harmadik klarinétversenyét mutatják be. A november 11-i hangversenyen Martijn Padding Glimpse című műve, valamint Charles Gounod első szimfóniája is elhangzik. „Kaptam egy nagyon kedves felkérést – számolt be egy örömteli hírről is Hollókői Huba –, november 27-én Szombathelyen, a Koncz János Hegedűverseny nyitóhangversenyén ismét vezényelhetem a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart, a szólista Baráti Kristóf lesz. Számomra azért is különösen kedves ez a felkérés, mert 1992-ben ott nyertem első díjat.”
2025. november 8–9. között ismét Szegedre várják az ország ütőseit. A Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kara immár negyedik alkalommal rendezi meg a Dél-Alföldi Ütőhangszeres Szakmai Napot és Konferenciát, melynek célja továbbra is az, hogy színteret biztosítson az ország ütőhangszeres tanárai, művészei, tanulói és az ütős zenét kedvelő közönség találkozásának, eszmecseréjének. A programok között lesz mesterkurzus, workshop, szakmai előadás, kiállítás és vásár is. A mesterkurzust Palotás Gábor ütőhangszerművész tartja majd. A Kecskeméti Kodály Iskola alap- és középfokon tanító ütőhangszeres tanára meghívott előadóként részt vesz november 21-én Orosházán, a III. Békés Vármegyei Ütőtalálkozón is, valamint országjáró körútját Martonvásárban folytatja, a Vibes & Wires című, kortárs magyar ütőhangszeres műveket népszerűsítő szólósorozata a Brunszvik-Beethoven Közösségi Házban 16.30-kor kezdődik majd.

A Scherzo Vegyeskar kórustalálkozóra készül. November 16-án, vasárnap délután 17 órától Budapesten, a Nádor teremben lépnek fel, illusztris társaságban. „A hangverseny szervezője a Musica Nostra Nőikar – számolt be a fölkészülésük céljáról Závori Erika, az együttes karnagya –, amelynek magam is tagja és szólistája voltam 10 éven keresztül. A nőikar vezetője és a koncert főszervezője Mindszenty Zsuzsanna, akitől a karvezetés csínját-bínját tanulhattam az ELTE kötelékein belül, és akitől a koncertszervezést, a közösségépítést és a folyamatos igényes munka igényét leshettem el az évek során.” A délután harmadik fellépője a Csernyik Réka vezette Viva Voce Kórus lesz.
A Concerto Budapest által 2015 óta szervezett A Hallgatás Napja Budapest egyik legrangosabb kortárs zenei fesztiválja, melyen évről évre bemutatkozik a mai magyar zeneszerzők több generációja a BMC-ben. A koncerteken elhangzó művek sajátossága, hogy egyedülálló módon felfűzve megismételhetetlen zenei szövetet alkotnak, és a helyszínen, egymás kölcsönhatásában kapják meg különleges karakterüket. Az idei, november 16-i program során – melyen kiemelten az idén márciusban elhunyt bátor szovjet és orosz zeneszerzőre, Sofia Gubajdulinára emlékeznek meg – 6 koncertet rendeznek. A népes előadógárdában ott lesz a családjával Városföldön élő, nemrég a Magyar Művészeti Akadémia zenei tagozata elismerésével, a Szőnyi Erzsébet-díjjal kitüntetett brácsaművész, Szűcs Máté, de fellép majd a szintén kecskeméti kötődésű Karasszon Eszter, Aranyos János, Klenyán Csaba és Dani Imre is.
A Párkai István által vezetett, három évtizedet megélt, 1963 és 1993 között működő Liszt Ferenc Kamarakórus hagyományait viszi tovább az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, mely a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater Kórusából, illetve a Zeneakadémián frissen végzett növendékekből válogatott együttes. A formációt, melynek tagjai főképp karvezetés és zeneelmélet szakos hallgatók, Erdei Péter, az alma mater akkori karnagya alapította 2010-ben. Az együttes a neves kecskeméti zenepedagógus irányításával november 18-án a Magyar Zene Házában, az Editio Musica Budapest fennállásának 75. évfordulója megünneplésére rendezett hangversenyen énekel majd.
Ismét rangos megmérettetésre nevezett be az Aurin Nőikar. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) 2025. november 20–23. között rendezi meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét, a Kodály Zoltán X. Magyar Kórusversenyt, ezen vesz részt a Durányik László vezette együttes. A lányok az Egyneműkarok kategória versenyében november 22-én 15:45-től lépnek színpadra.
Idén áprilisban rendezték meg az Elek Tihamér Országos Szakgimnáziumi Fuvolaversenyt. A rangos megmérettetésen kecskeméti szempontból fantasztikus eredmények születtek. A debreceni próbatételen a Kodály Iskola nyolc növendéke indult el, és mind a négy kategóriában a Magyar Örökség-díjas intézmény fuvolásai hozták el az első díjat. A kiváló eredményeknek is köszönhetően Dratsay Ákos művész-tanár meghívást kapott Debrecenbe, ahol november 27-én előbb kurzust tart a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendékeinek, majd szólókoncertet ad. „Egy szólóest egy zenész életében legalább akkora eseményt jelent, mint egy képzőművésznek egy önálló kiállítás. S ha ez nem otthon, hanem egy »szomszédvárban« van, az még fontosabbá teszi, hiszen a Kodály Iskolában csupa ismerőst látok a hallgatóság soraiban, »idegenben« viszont – amellett, hogy persze ott is vannak ismerős arcok – főleg ismeretlen emberek előtt játszik az ember, meg ismeretlen zongoristával, egy próbával... Szóval ezek a fellépések izgalmasak, szakmailag ezek az igazán nagy kiívások!”
Novemberi komolyzenei események:
2025. november 4. – 10.00 óra – Hírös Agóra – OviMozi
2025. november 4. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Buda Ferenc-emlékest
2025. november 5. – 18.00 óra – Piarista templom – Jótékonysági hangverseny a kecskeméti árvák és a Covid-árvák javára
2025. november 6. – 16.00 óra – Hírös Agóra – A Nyugdíjas Pedagógusok Klubja Egyesület jubileumi gálaestje
2025. november 7. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Závada Pál és Rajk Judit közös előadóestje
2025. november 8. – 15.00 óra – Kodály Iskola – Hangversennyel összekötött kerekasztal-beszélgetés
2025. november 8–9. – Hírös Agóra – TehetségPaletta Kárpát-medencei Fesztivál
2025. november 11. – 18.00 óra – M. Bodon Pál Zeneiskola – Ötvös Csilla és Kovács Levente szerzői estje
2025. november 12. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Blankó Miklós nyelvész előadása a Bánk bán című dráma és opera retorikájáról
2025. november 14. – 18.00 óra – Kodály Iskola – Táncgála
2025. november 15. – 10.30 óra – Kodály Iskola – A jelenlegi és a volt Kodály-iskolások üdvözlő koncertje
2025. november 15. – 15.00 és 17.00 óra – Kodály Iskola – Gálakoncertek
2025. november 21. – 16.00 óra – Nagytemplom – A Kárpát-medencei nők találkozójának megnyitóünnepsége
2025. november 21. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – Bánkövi Gyula és Balogh Máté szerzői estje
2025. november 22. – 15.00 óra – Kodály Iskola – Hangversennyel összekötött kerekasztal-beszélgetés
2025. november 22. – 16.00 óra – Szentcsalád Plébánia – Dóbiás Péter szerzői estje
2025. november 23. – 16.00 óra – Kodály Intézet – Borbély László zongoraművész Bach-estje
2025. november 24. – 17.00 óra – Kodály Iskola – Közöttünk élő zeneszerzők hangversenye
2025. november 27. – 19.00 óra – Hírös Agóra – Balázs János zongoraestje
2025. november 28. – 18.00 óra – Kodály Intézet – Zétényi Tamás csellóművész szólóestje
2025. november 29. – 16.00 óra – Katona József Könyvtár – Kodály-díjasok öröksége: dr. Ittzés Mihály
2025. november 29. – 16.00 óra – Szentcsalád Plébánia – Adventi udvar: a Novum Kamarazenekar koncertje
2025. november 29. – 19.00 óra – Hírös Agóra – A 100 Tagú Cigányzenekar ünnepi gálakoncertje
