Címke: Kodály Iskola
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2523 találat
2025.03.25

Kiemelkedő kodályos eredmények a bajai nemzetközi zongoraversenyen

Szép sikerrel vettek részt a Kecskeméti Kodály Iskola diákjai Baján az V. Nemzetközi „Zongoramesék” Zongoraversenyen. Az online formában meghirdetett megmérettetésre az intézmény 12 növendéke küldte el versenyanyagát. A zsűri valamennyiük játékát elismeréssel illette: egyikük Ezüst díjat kapott, heten Arany díjban részesültek, míg négy diák produkcióját Kiemelt Arany díjjal jutalmazták. Utóbbiak közül ketten – Csobolya Olívia és Yan Yue Hao – meghívást kaptak a március 22-i ünnepi koncertre, így ők a Bácskai Kultúrpalota színház- és koncerttermében is bemutathatták tudásukat.
2025.03.11

MÚZSA (2025. március 11.) Konzis koncert a Kodály Iskolában

Vidám hangulatú, a farsangi időszakhoz illő koncertet rendeztek hétfő este a Kodály Iskolában. Az intézmény zenei szakközépiskolás diákjai szervezték a különleges programot, amelyben a fényeffektusokkal sejtelmessé varázsolt színpadon mutatták be tudásukat. Emellett egyikük zeneszerzőként is debütált, de fellépést biztosítottak egy kilencéves ifjú zongoristának és a Triola Gyermekkarnak is; utóbbiakkal együtt játszották-énekelték, hogy „Az élet szép”.
2025.03.11

Közös tanári koncert ÉZI-ÁZI

2015 óta évről évre közös hangversenyeken lépnek föl az M. Bodon Pál Zeneiskola és a Kecskeméti Kodály Iskola tanárai. Idén az ÁZI adott otthont a koncertnek, amely most is bizonyította, hogy öröm együtt játszani, hogy összefogással a muzsikában lévő erő megtöbbszöröződik.
2025.03.04

Farsangi koncert a Kodály Iskolában

Vidám hangulatú, a farsangi időszakhoz illő koncertet rendeztek hétfő este a Kodály Iskolában. Az intézmény zenei szakközépiskolás diákjai szervezték a különleges programot, amelyben a fényeffektusokkal sejtelmessé varázsolt színpadon mutatták be tudásukat. Emellett egyikük zeneszerzőként is debütált, de fellépést biztosítottak egy kilencéves ifjú zongoristának és a Triola Gyermekkarnak is; utóbbiakkal együtt játszották-énekelték, hogy „Az élet szép”.
2025.03.04

Farsangi koncert bohém konzisokkal

2025.03.01

Komolyzenei programajánló - 2025. március

Eseményekben gazdag hónap vár a hírös város zeneszeretőire, több mint 20 kecskeméti komolyzenei rendezvényre – többek között a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar Händel-koncertjére, Fülei Balázs zongoraestjére, az M. Bodon Pál Zeneiskola és a Kecskeméti Kodály Iskola hagyományos közös tanári hangversenyére, valamint a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál eseményeire – látogathatnak majd el márciusban.
2025.02.25

MÚZSA (2025. február 25.) Jótékonysági ütőhangszeres koncert

Jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kodály Iskolában. Az ütőhangszeres tanszak javára szólt a muzsika kedd délután a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. A fergeteges hangulatú koncerten az intézmény jelenlegi és korábbi zeneiskolai és zeneművészeti szakgimnáziumi ütős diákjai, valamint tanárai – Palotás Gábor és Majsai Bálint –, továbbá meghívott zenésztársaik muzsikáltak. Az est „sztárfellépői” a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ütőegyüttesének tagjai voltak.
2025.02.19

Jótékonysági ütőhangszer koncert

Február 9-én 17 órai kezdettel Karnevál címmel jótékonysági hangversenyt szervez a Kodály Iskola az ütőhangszeres tanszak javára. Ennek részleteiről nyilatkozott Palotás Gábor művésztanár, a tanszak vezetője a KTV esti Múzsa magazinjának.
2025.02.19

Fergeteges ütőhangszeres koncert 25 fellépővel

Jótékonysági hangversenyt rendeztek a Kodály Iskolában. Az ütőhangszeres tanszak javára szólt a muzsika kedd délután a Kecskeméti Kodály Iskola dísztermében. A fergeteges hangulatú koncerten az intézmény jelenlegi és korábbi zeneiskolai és zeneművészeti szakgimnáziumi ütős diákjai, valamint tanárai – Palotás Gábor és Majsai Bálint –, továbbá meghívott zenésztársaik muzsikáltak. Az est „sztárfellépői” a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ütőegyüttesének tagjai voltak.
2025.01.09

Köbüki ösztöndíjat kapott több kodályos pedagógus

A tehetséges diákok kibontakozását segítő pedagógusokat jutalmazták 2024-ben is a "Köbüki" tanári ösztöndíjprogram keretein belül, mely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg, először 2023-ban. Idén különleges büszkeség, hogy az egész Kárpát-Medencében meghirdetett pályázaton a kecskeméti Kodály Iskola tanári karából kiemelkedően sokan, 14-en nyerték el az ösztöndíjat.
2025.01.08

A kecskeméti Kodály Iskola 14 tanára a tehetséggondozó nemzeti ösztöndíj nyertesei között

A tehetséges diákok kibontakozását segítő pedagógusokat jutalmazták 2024-ben is a "Köbüki" tanári ösztöndíjprogram keretein belül, mely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg, először 2023-ban. Idén különleges büszkeség, hogy az egész Kárpát-Medencében meghirdetett pályázaton a kecskeméti Kodály Iskola tanári karából kiemelkedően sokan, 14-en nyerték el az ösztöndíjat.
2024.12.17

Kórusünnep Kodály születésnapján

Névadójuk tiszteletére kórushangversenyt rendeztek hétfő este a Kodály Iskolában. Az intézmény hagyományos – születésnapja kapcsán Kodály Zoltánra emlékező – koncertjén hét kórus lépett fel. Az est legmeghittebb pillanatait a záróének alatt élhették át az iskola dísztermét zsúfolásig megtöltő jelenlévők, akik együtt énekelték a több száz kórustaggal: Dicsőség, mennyben az Istennek!