Kopjafát állítottak Bugacon Herman Ottó látogatásának emlékére

Az ünnepségen Ugró Sándor, a nemzeti park igazgatója kiemelte, hogy többek között Herman Ottónak köszönhető, hogy ráirányult a figyelem a bugaci puszta páratlan természeti értékeire és az ott élő pásztorok még hagyományőrző életére.
Herman Ottó életútját dr. Iványosi Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója ismertette, kiemelve több eddig kevésbé ismert epizódot a tudós életéből.
Ezt Követően Tóth Endre, a nemzeti park ökoturisztikai szakreferense idézte fel a látogatást követő újságcikkeket és kitért Horák Jenő munkásságára is, aki megteremtette Bugac idegenforgalmának alapjait.
Fia, az idén 90 esztendős Horák Béla, folytatva édesapja munkásságát számos helytörténet tanulmányt írt, amelyeket Szabóné Harkai Erika helytörténeti kutató ismertetett.
Végezetül Kis János evangélikus lelkész szentelte fel a kopjafát, amelynél Horák Jenő rokonai és Herman Ottó tisztelői koszorúkat helyeztek el. A nemzeti park az esemény kapcsán kis kiállítást is rendezett a helyszínen a tudós munkásságának bemutatására.