A Kortárs folyóirat kiemelt alkotójaként szerepelt a Kirakat Galéria megálmodója, a kecskeméti Vámos Zoltán

Kirakat Galéria

A fenti koncentrált sorokat bontottuk ki, fejtettük föl nemrég egy beszélgetés keretein belül, egészen az origópontig visszamenően a Kirakat Galéria megálmodójával, az öko-művész Vámos Zoltánnal, aki 2010 óta próbálja életre kelteni a város elhagyatott ablakait.

Vaamos – induljunk hát – ezúttal a közelmúltból! Kevesen tudják, de első ilyen jellegű kirakat-kezdeményezése Nagy Dezső üvegessel közösen indult a Sétáló utca sarkán. Összefüggött ez újkori művészi eszmélésével, a céllal, hogy végére járjon 70-es évekbeli énjének.

    Miután a kiszemelt kirakat elfoglalására az engedélyt megkapta, mások is kaptak ötletén, mely azóta is sokak „eredeti ötleteként” szerepelget a városban: „zöldfülűek voltunk, nem is gondoltuk” – teszi hozzá lakonikusan. Egy, a tűzhöz közelebb álló személy vette át a stafétát, az illetékesek ugyanis „átadományozták” a helyet – fél év múlva meg is szűnt a rögtönzött galéria.

Vaamoos azonban nem adta fel, újabb körútjára már külföldi barátjával indult. Egykori, jelenleg Németországban élő munkatársa keresett helyszínt, mivel szeretett volna egy kiállítást rendezni a kortárs hazai legjobbak alkotásaiból.

Ekkor jött képbe az egykori Szigma áruház épülete; októberre meg is valósult a kortárs kiállítás, az ország legjobb művészei jöttek el. Az esemény olyan jól sikerült, hogy hagyományteremtő módon kétévente szerették volna megismételni, nemzetközivé tenni. Kihasználván, hogy a régi barát a Mercedes fellegvárában lakik, az ottani német művészeket invitálták volna városunkba…

Szunnyadt a terv, egészen 2022-ig, mikoris egy – saját szavaival szólva– „történelmi attrakcióval” állt elő, egy „kis Szentendrét” szeretett volna létrehozni a kirakatokból. Hitt abban, hogy itt megvan hozzá minden adottság.

Afféle megtűrt épületbitorló művészként öltöztette tehát a kirakatokat (mintegy 10 került ki kezei közül), s arról álmodott hosszú éveken keresztül, hogy egy összművészeti, közép-európai centrumot hozzon létre. „Az emberek irigyek és nem szeretik egymást” – fakad ki. A kiterjesztett álom folytatása volna: kétévente meghívni a V4-es országokból fiatalokat. „Ez lehetne a szentély – mondja – később kiterjesztve egészen Brüsszelig”.

A kezdetek

"Mindig is magányos harcos voltam" – jelenti ki egy korábbi interjúban. Az általa Rom-tárlat galériának nevezett helyiségben indul beszélgetésünk. Szétnézek a Szigma kis raktárhelyiségébe összezsúfolt legutóbbi alkotások búvóhelyén. Elkápráztat a kifüggesztett, avagy épp egymás mellé zsúfolt installációk/kreációk elemi erejű kisugárzása.

Tehetségét „genetikai érdeklődésként” emlegeti, már apja is keramikus tanuló volt Budapesten – belőle ugyan nem lett művész, 48-ban (ez V.Z. születési éve is) kulákként lenullázták, földönfutók lettek. Ő maga gyerekként hol itt, hol ott, a nagyszülőknél tengődött. Kecskemétre 8-dikos korában került.

Arról mesél, hogy mindig is kíváncsi volt, hogy mire emlékezhet az ember legkorábban. Első észlelése egy pici, sápadtan megvilágított szoba vagy konyha a mennyezetről lelógó üvegburás, piros kendővel letakart lámpával. Már korai művészi ambíciói is konkrétan a papírt idézik: „Elszórakoztam a papírral, hogy milyen csodára képes egy vonal, ha elkezdjük húzgálni. És néha ezek a vonalak összeállnak képpé…”

Érzékletesen, gördülékenyen, választékosan beszél, miközben kibontakoznak az élete első évtizedeinek jelzőtáblái melletti kacskaringós utak. Ezeket a jelzőtáblákat a véletlen jelzőtábláinak tartja. Egyik ilyen, ami Goór Imre, a kiváló kecskeméti festőművész középiskolai, Cifrapalotában tartott szakkörének egyik szünetében történt: „Egy modell után rajzolgattunk, a hölgy óránként pihenőt kapott, ezalatt nekem a kirakott székek megtetszettek, és csináltam egy gyors vonalas skiccet. Nem vettem észre, hogy /a tanár/ mögöttem áll. Ez őrületes! – vagy valami ilyesmit suttogott.”

A másik egy szilvásváradi tábor emléke, ahova szintén Goór Imre választotta ki harmadmagával Kecskemét város küldötteként. Éppen a városon kívüli elhagyatott tájban rajzolt: „első nap: lepusztult árokpart, mikrovilágom megjelent, ami mindig hálásan modellt állt nekem” – idézi föl az emlékezetes jelenetet – „Két alak közeledett, egyre nagyobbak lettek, kocsiúton jöttek. Megfordultam: abban a pillanatban változott a helyzet, egyikük köszönt, majd: 'Miért rajzol? '– tette föl a kérdést. Soha nem gondolkodtam el ezen, hirtelen improvizáltam egy választ: 'Nekem ez olyan, mintha levegőt vennék.' Majd következő kérdés: 'Mit akar a rajzzal?' 'Érettségi után az Iparművészetire szeretnék menni. ''Ha eljön az az idő, amikor jelentkezni akar, keressen meg, mert annak a tanszéknek a vezetője vagyok' – hangzott a válasz."

A Purgatóriumtól a földi poklokig

A '70-es években lepi meg feLugossy, akit akkori nevén, Lugossy Laciként emleget, s „abban az időben Szentendréről efZámbó (Öcsi) is idejött nyomdásztanulónak, hozta a maga szentendrei fertőzöttségét” – teszi hozzá. „Óriási dolog volt, mikor Kecskemétre betette a lábát, a Lenin tér környékén lakott egymaga egy hatalmas lakásbirodalomban” – folytatja.

    A kortárs képzőművészet két fenegyerekével később a Nagykőrösi utca konyha-padlásterű belsőportás házában gyűlnek össze délutánonként.

efZámbó volt a társaság szellemi atyja, megfogalmazta ars poeticájukat edvinizmus néven (Ezt még ma sem tudja megmagyarázni, hogy mit jelent, de jól hangzik.) Arra gondoltak, mi lenne, hogyha kivinnék a nép közé. Mikor elkezdték belakni székhelyüket, „Malaya-szentélyüket”, gyanús idegenek tűntek fel: „akkor minket már figyeltek – nem tudták megfejteni, hogy mi lakozik a gondolataink mögött, egyre többen jöttek…” Megszüntették a társulást, efZámbó és feLugossy elmentek Szentendére, vákuumot hagyva maguk után.

Vámos Zoltán is tovább indul. A következő 40 év a családról, pénzkeresetről szól. Szakma kell: elektroműszerésznek tanul, elviszik katonának; dolgozik nyomdászként, kirakatrendező lesz, máskor a középítő vállalatnál proctor: azaz labortechnikusként talajminták anyagszerkezetét vizsgálja. Az anyag valamiképpen mindig útjába kerül.

"Olyan helyre születtem, ahol nekem a rajtvonal is beláthatatlan távolságra volt" – meséli egy csöppet sem keserűen. „Az is jó az életben, ha valaki nem jóba születik, hanem rosszba – természetes volt, hogy küzdelmesek a hétköznapok.” Hirtelen megnősült, a szomszéd lányt vette el, majd a tragédia is hirtelen jött: első gyermekük halála. A küzdelmes hétköznapok poklának bugyraiból mégis, valahogy fokozatosan az élet lökdöste vissza oda, ahol eredetileg is kellett volna hogy legyen.

Újjászületés 40 év után

W. Blake versét Herbert Read művészettörténész albumában olvasta, s egy csapásra megtalálta ebben az egy mondatban ars poeticáját. A kifejezett áttörést marketingvezetőként élte meg, mikor egy gyerekcsoport számára kellett a „semmiből” alkotótábori foglalkozást kitalálnia. Anyag híján felhasználta, amit az erdő kínált: elhullott ágakat, leveleket. Egy nap leforgása alatt óriás totemfigurák sorakoztak a gyerektábor udvarán. Innen már csak egy lépés volt a papírig-papírpépig.

A legolcsóbb anyag akkoriban varázslatos szobrokká-installációkká transzformálódott kezei alatt. Egyik első alapanyaga a Volskbank papírhulladéka volt. A zsákszámra kidobott papírhulladék szemeteseként működött, az igazgató számára egy idő után azonban gyanússá kezdett válni a banki szemét sorsa, ezért Vámos bemutatta az eredményt, mellyel rögtön megnyerte magának a műkedvelő igazgatót. Így vált az egykori Volksbank V.Z. mecénásává:

Számára az alkotás párbeszéd: minden művét másként munkálja meg, az alapanyagot is a legkülönfélébb helyekről szerzi be. Legutóbb például egy kecskeméti partikellékekkel foglalkozó kisbolt vezetőjétől kért kipukkadt léggömböt.

Vámos Zoltán a nem látható világszemeket építi át egy másik univerzumba. Lépten-nyomon csodát lát, a mikro- és makrokozmosz csodáját. Nagyanyja megunt, betonossá merevedett tejbegrízének részecskevilágától kezdve a homokszemcsén át a vadvirágig: láthatóvá tenni, előhívni a világot.

Noha ő maga rendre a kirakat mögött rejtőzködik, alkotásai hivalkodás nélkül hívják, szólítják meg a legkülönfélébb nézőközönséget. Mint elmeséli, nagyon gyakran a kirakat előtt nézelődők maguk is kecskeméti alkotók. Ezért is, hogy jópár évre visszanyúlóan, mikor valakiben megérezte az alkotás tüzét, szenvedélyét, „demokratikus módon” lehetőséget biztosított, hogy kiállíthassa műveit a Kirakat Galériában.

Egyik megrázó alkalom számára, mikor rákos beteg barátjáról véletlen megtudja, hogy fafaragással foglalkozik, s a kiállítás olyannyira sikeres lesz, hogy egy járókelő kisfiával fölkeresi, hogy megvennék egyik lovasszobrát. Soha nem felejti el barátja sugárzó örömét.

Novotny Tihamér is a Kirakat Galériában látogatja meg Vámos Zoltánt 2024 tavaszán, Aknay János festőművész kecskeméti kiállításának afféle „afterpartyjaként”, s annyira megragadja a kiállított művek kisugárzása, hogy újbóli találkozót kér. Következő találkozásuk alkalmával a neves művészettörténész mintegy 400 fotót készít, nyolc órán át járja mint egy zarándoklat állomásait a föllelhető Vámos-művek helyszíneit.  

Vámos Zoltán hálásan beszél a KIK-FOR mindenkori vezetőségéről, mely rendelkezésére bocsájtotta a belülről málladozó épületet. A Rom-tárlat alkotásai egyelőre még személyes kérésre megtekinthetők, azonban sorsuk a vizesedő környezetben egyre bizonytalanabb. Félő, hogy a fantázianévből egy valódi rom-tárlat valósul meg, hiszen már így is több alkotás megrongálódott, a nedves környezet összeragasztja, tönkreteszi a műveket.

Vámos országos szakmai megbecsültségét is bizonyítja, hogy Novotny Tihamér közbenjárásának köszönhetően egy neves szentendrei műkincsgyűjtő (aki vajdás alkotásokkal is foglalkozik) felajánlotta, hogy gondjaiba veszi a műveket, hogyha Kecskeméten nem akad számukra megfelelő hely. Remélhetőleg azonban erre nem lesz szükség, és tovább csodálhatjuk városunkban a műveket.

Cikkünket (egy kivétellel-Kortárs folyóirat címlap) Banczik Róbert Kirakat Galériában, valamint a Rom-tárlatban készült képeivel illusztráltuk.

A Kortárs folyóirat szeptemberi száma, benne a teljes szöveggel itt tölthető le:

https://www.kortarsfolyoirat.hu/wp-content/uploads/pdf/kortars%202024_09%20oszk.pdf

Korábbi interjúnk Vámos Zoltánnal ezen a linken érhető el:

https://archiv.hiros.hu/kultura/kepzomuveszet/vaamos-a-kirakat-magasaban