Közeleg a IV. REL Expo!

Különleges ízek, kézműves technikák és innovatív ötletek találkoznak idén is a REL Expón, amelyet november 13-án rendeznek meg Jakabszálláson. A kiállítás célja, hogy összehozza azokat a szolgáltatókat és vállalkozásokat, akik kifejezetten a legkisebb termelőknek kínálnak megoldásokat - legyen szó csomagolóanyagokról, konyhai eszközökről vagy marketingről. A rendezvény a kecskeméti székhelyű Kislépték Egyesület szervezésében valósul meg, amely immár 11 éve dolgozik a vidéki kisvállalkozók támogatásáért. Dr. Kujáni Katalin, az egyesület elnöke szerint az Expo a rövid élelmiszerlánc teljes ökoszisztémáját mutatja be.
A kiállítók mellett kézművesek, népmesterek, hagyományőrzők is felvonulnak. Lesz egy szakmai konferencia is, ahol közérthető módon mutatják be a legújabb trendeket és innovatív lehetőségeket – irányt mutatva a termelőknek, merre érdemes fejlődni, mik lehetnek a következő lépések.
A programban ugyanakkor helyet kapnak az Agroturizmus étele verseny résztvevői, akik májusban mérték össze tudásukat. A falusi vendégasztal-szolgáltatók és helyi termelők most Jakabszálláson is bemutatják, milyen finomságokat lehet saját termékeikből készíteni. Délben pedig egy közös vásártállal kínálják meg a látogatókat.
Emellett egy francia séf készít majd különleges tájételt kizárólag helyi alapanyagokból. A rendezvény így nemcsak szakmai találkozó, hanem igazi ízutazás is, ahol a helyi termékek és a vidéki élet értékei egyszerre kerülnek reflektorfénybe.
