KTE kosár: egyenlítettünk a Szolnok ellen

2023. 05. 06., 22:13
Pontgazdag és izgalmas mérkőzésen egyenlített a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az 5-8. helyekért folyó csatában a Szolnok ellen szombaton este a Messzi István Sportcsarnokban. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása ezzel 1-1. Folytatás kedden Szolnokon.

Két triplával vette kezdetét a szomszédvári csata: Subotic az egyik, Dramicanin a másik térfélen volt tűpontos. A vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezését, és Barnes duplája után már 8-3-ra vezettek. A KTE-nél Dramicanin tarthatatlan volt, ugyanis három és fél perc után már kilenc pontnál járt, és ezzel 9-8-ra fordítani is tudott a házigazda. Townes ezután kétszer is betalált, miközben az Olajbányász támadásai döcögtek. A 6. percben már 20-10-re vezetett a Kecskemét. A 8. percben Pongó triplája törte meg a  csendet, ám ez is csak szépségtapasz volt a Tisza-partiaknak, ugyanis 31-17-re a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nyerte az első etapot.

Nem sikerült eztán sem felpörögnie az Olajbányásznak, továbbra is a Kecskemét dominált. Klobucar középtávolijára Lukács válaszolt távolról, de ezt Karahodzics zsákolása, majd Townes hárompontosa követte. Két perccel a félidő vége előtt már 49-31-re is vezettek a hazaiak, de elkapta a ritmust a Szolnok, és elkezdték a zárkózást. Williamson kosara egy 7-0-s futást nyitott meg, és ezzel némileg tudott kozmetikázni a Szolnok a félidőre, 49-38.

Klobucar hármasával startolt a második félidő, amire Subotic válaszolt közelről. A szerb erőcsatár egy triplát is elsüllyesztett, így tíz ponton belülre jött be a Szolnok, 52-43. Karahodzsics ziccerét követően Williamson, Pongó és újra Subotic talált be, ezzel négyre faragva a hátrányt, 54-50. Nagyon kellett a KTE-nek Klobucar megnyugtató kosara, de Pongó azonnal választ adott rá. Tartotta előnyét a Kecskemét, majd Townes fontos triplát hintett be, 60-53. Az pontgazdag negyedet a vendégek nyerték meg, de az előny megmaradt a Kecskemétnél, 73-68.

A záró játékrészt Forray Gáborék kezdték jobban, ugyanis négy perc alatt 10-3-s sorozatukkal visszaállították a korábbi tíz pont feletti vezetést. 83-71-nél kellett Szarvas Gábornak időt kellett kérnie. Nem használt ez sem számukra, ugyanis Pongó kihagyta helyzetét, míg Townes ismét bevágott egy triplát. 86-71-nél eldőlni látszott a találkozó öt perccel a lefújás előtt. A Tisza-partiak azonban nem adták fel, küzdöttek minden erejükkel. Előbb Durham pontjaival zárkóztak, majd két perccel a vége előtt feljöttek öt pontra Subotic büntetőit követően, 89-84. Karahodzsics fontos pillanatban volt eredményes a palánk alatt, 91-84.  Az utolsó pontokat ugyan Gavin neve mellé írták, de ez már nem változtatott a lényegen, hogy a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét megérdemelten nyert és egalizált a párharcban, 92-87. 

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Szolnoki Olajbányász 92-87 (31-17, 18-21, 24-30, 19-19)
Tippmix Férfi NBI A-csoport rájátszás 5-8. helyért, 2. meccs
2023. május 6., szombat 19:00 - Messzi István Sportcsarnok
Játékvezetők: Tóth Cecília, Minár László, Kovács Nimród
MKOSZ ellenőr: dr. Páli Kálmán

KTE: Townes 25/12, Kucsera 2, Klobucar 13/3, Dramicanin 24/9, Kiss Dávid 3. Cserék: Karahodzsics 18, Tóth Barna 1, Wittmann 6, Fazekas M. -.

Szolnok: Durham 15/9, Barnes 4, Lukács 6/3, Williamson 11, Subotic 20/9. Cserék: Pongó Máté 10/6, Gavin 9, Rudner 3/3, Sebők 2, Révész 7.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása 1-1.

https://netcasting4.webpont.com/?hun_ply_196

Szerző: Komáromy András