Lábassal ütötte áldozatát - Emberölés miatt 17 év fegyházat kapott egy nőt

KÖZLEMÉNY
2024. 10. 11., 13:12
A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a 39 éves nőnek az ügyében, akivel szemben emberölés és kifosztás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Ügyészség.
Képünk illusztráció

A vádirat szerint a vádlott (39 éves nő) és a sértett (68 éves férfi) rendszeres kapcsolatban álltak egymással. A vádlott élősködő jelleggel, hetente több alkalommal, rendszeresen látogatta a szegény körülmények között élő sértettet annak otthonában. Ezen alkalmakkor a sértettől kávét, cigarettát, gyógyszert és nyugtatót kért és kapott.

A vádlott 2023. február 10-én, napközben, többször is felkereste a sértettet, tőle gyógyszert és cigarettát kért. Az esti órákban (amikor a hőmérséklet fagypont körüli volt) visszatért a sértetthez, aki beengedte az otthonába. Ott az egyik szobában cigarettáztak, majd a sértett az ágyon ülő vádlotthoz közelített azért, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. A vádlott azonban ellökte, így az idős sértett elesett. Ezt követően szóváltásba keveredtek egymással, melynek során a vádlott a házban, majd az udvaron egy lábassal bántalmazta a sértettet, akinek a fejére és az arcára több ütést mért. A mozgásszervi betegségei miatt akadályozott sértett nem tudott megfelelően védekezni, amit a vádlott kihasznált.

A vádlott a bántalmazást követően - kihasználva a sértett magatehetetlen állapotát - úgy döntött, hogy megszerzi a pénztárcáját, ezért a férfit az udvaron magára hagyta és visszament a házba. Rövid kutatást követően, a sértett pénztárcáját magához vette, a benne pontosan meg nem határozható készpénzzel együtt, majd elhagyta a helyszínt.

A sértett a bántalmazás következtében - a kórházi kezelés ellenére - életét vesztette.

A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntettében, így őt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet nem jogerős, ugyanis a vádlott és a védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, amit a Szegedi Ítélőtábla bírál el.

A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta.

Kecskeméti Törvényszék