"Legyetek rá büszkék, hogy mérnökök vagytok!" – az összetartás jegyében telt a 2. mérnökbál

2025. 02. 16., 11:09
Pezsgő hangulat, elegancia és finom ételek – másodjára rendezte meg a Bács-Kiskun Vármegyei Mérnöki Kamara Mérnökbálját pénteken este a Sheraton Hotelben.
A galéria 59 képet tartalmaz

A 2024-es Mérnökest sikerén felbuzdulva a vármegyei kamara idén is megszervezte a bált, ahol a mérnöktársadalom tagjai barátaikkal együtt hangulatos esten találkozhattak. A pénteki ünnepi alkalomra az előzőnél is többen, mintegy százan látogattak el.

A bált Abonyi Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Mérnöki Kamara elnöke, az est házigazdája nyitotta meg. Köszönetet mondott a titkárság szervezőinek és örömét fejezte ki, hogy hagyományteremtő jelleggel újra megvalósulhatott az esemény. Elmondta, hogy mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött, mely új szabályokat hozott az építőiparba és hogy a kamara létszámban is gyarapodott. Beszélt az idei év májusra tehető tisztújítási terveiről, az új vezetőségi választásokról is.

Ezután Pohl Ákos, a Magyar Mérnöki Kamara Etikai-Fegyelmi Bizottságának elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, aki többek között szót ejtett a bizottság szabályzatának korszerű megújulásáról. Egy személyes, a helyszínhez kapcsolódó élményt is megosztott. Felidézte, hogy az egyetem után nyolc éven keresztül statikus-tervező-igazgatóként részt vett a Sheraton Hotel kialakításában és hogy a régi, "szocreál" stílusból milyen átalakuláson ment keresztül. "Az épület nagyon jó példája annak, hogy a mérnöki munka sok munkával új életet tud adni, ahogyan a világ más területein is. Legyetek büszkék rá, hogy mérnökök vagytok!" – fejezte be köszöntőjét.

A beszédek után az ínyenc falatok következtek, a bőséges választékban olyan különlegességek szerepeltek, mint például mangalica rilettes kacsamájjal, füstöltpaprikás zsendicével, vendég előtt szeletelt argentin black angus marhafartő, vagy épp fogasfilé kapros citrusos rákraguval.

A télbúcsúztató bál táncmulatsággal folytatódott, melyet ezúttal nem centiztek ki a mérnökök, hiszen egészen hajnalig tartott a vigasság, melyhez a jó hangulatot a két fellépő, Nyári Alíz és Nyári Edit biztosította.

Fotók: Papp Attila Gyula