Letartóztatták a hajléktalan kirablásával gyanúsított férfit

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 08., 14:13
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 20 éves kecskeméti férfinak, akit rablással, valamint testi sértéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2023. március 3-án, hajnalban, odament egy 66 éves hajléktalan férfihoz (az ügy sértettjéhez) és pénz követelt tőle, miközben megfenyegette azzal, hogy le fogja szúrni. Miután a sértett közölte, hogy nincsen nála pénz, megpróbálta elhagyni a helyszín, a férfi azonban meglökte, többször orron ütötte, majd a táskáját (a benne lévő 3 telefonnal, gyógyszerrel, egy üveg vodkával, és kaparós sorsjeggyel) magához vette és elmenekült. Az így okozott kár 48.280 forint.

A férfit a járőrök két nappal később elfogták.

A járásbíróság a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását a jelenlétének a biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el.

A bíróság döntése nem végleges, ugyanis a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentettek be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

Kecskemét, 2023. március 8.                                                                                    Kecskeméti Törvényszék