Lezárt akta: pénzmosással gyanúsítják a nőt

Egy keszthelyi asszony 2024 tavaszán egy internetes hirdetésre figyelt fel, amely kis befektetéssel nagy nyereséget ígért. Felhívta a megadott telefonszámot, majd a beszélgetés hatására letöltött egy programot, amellyel távoli hozzáférést biztosított a számítógépéhez és a bankszámlájához.
A nő a későbbiekben ellenőrizte, hogy a programon keresztül milyen műveleteket hajtanak végre a számláján. Az ismeretlen elkövető így csalásokból származó pénzek fogadására és továbbítására használta azt. Különböző összegeket csalt ki sértettektől, és ezeknek a pénzeknek egy része először a nő számláján kötött ki, onnan pedig rövid időn belül egy következő bankszámlára került.
Az asszony azzal is segítette a csalót, hogy számítógépét bekapcsolva hagyta, így megkönnyítette a távoli hozzáférést és a pénzmozgások lebonyolítását.
A nyomozás adatai szerint egy kecskeméti sértettnek több millió forint kárt okoztak ezzel a módszerrel.
A nőt gondatlanságból elkövetett pénzmosás vétségével gyanúsították meg. A kalocsai rendőrök a nyomozást befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.