Ma van a szecesszió világnapja – emlékezés az egykori festőiskoláról

A századforduló és századelő többi művésztelepi kolóniáihoz képest újdonság volt, hogy a kecskemétit részben maga a város kezdeményezte, s vállalta a feltételek megteremtését is. További nóvum volt, hogy az alapítást egy részletes művészeti program vezette be, melyet Iványi Grünwald Béla eredetileg levél formájában Nagybányán keltezett 1909. július 17-én, s Kada Elek polgármesternek címezve küldött el. Ebben már szerepelt, hogy Kecskeméten – Szolnokhoz hasonlóan – művésztelepi épületegyüttes létrehozatalát tervezik. A kolónia kijelölt színtere a főtértől mintegy 3 kilométerre fekvő, úgynevezett Műkert lett, melyet a városi tanács 1856-os határozata alapján, Bakule Márton főkertész irányítása mellett, eleinte mint kertészeti telepet (a szőlő- és gyümölcstermesztés gyakorlati oktatásának céljára) kezdték el fejleszteni. A tervek azonban nem valósultak meg maradéktalanul, így 1882-től részint átalakították népkertté, majd a gyümölcskertészet 1894-es megszűntetése után az egész területen díszkertet létesítettek.

A művésztelepi épületegyüttes tervezői, a még huszonéves, Jánszky Béla és Szivessy Tibor pesti irodájukból – Kecskeméten ekkor még ritkábban tartózkodtak –, 1909 októberétől kezdve, állandó levelezésben voltak Kada Elekkel a folyamatosan változó tervekkel kapcsolatban. Végül a tervezetthez képest több hónapos késéssel, a város vezető testülete 1910. május 12-én úgy döntött, hogy összesen nyolc épületet emel „a művésztelep részére a városi műkertben”. A műterembérházat, mely „a műkert díszkertül használt részén a műkertész lakása és a vasútvonal között elterülő pázsit északi oldalán helyezendő el. (…) egy földszintes épületet a képzőművészeti szabadiskola részére ugyanazon pázsitos térség déli oldalán kikerekítve” és „6 különböző nagyságú műtermet is tartalmazó villát a letelepedő mester-művészek részére”. A kivitelezés – az építési napló tanúsága szerint – 1910. szeptember 22-én kezdődött el. Ezt követte október 8-án az ünnepélyes alapkőletétel, amelyet egy nappal később részben megismételtek, mivel Lechner Ödön – ezzel is bizonyítva elkötelezettségét az új művésztelep iránt – csak ekkor tudott leutazni. Az épületeket az eredeti tervek szerint 1911. augusztus 1-ig kellett volna teljesen befejezni, azonban az július 8-i földrengés miatt ez természetesen meghiúsult. A festőiskolánál például a téglából épült homlok- és végfalakon történtek repedések, a cserépfedést pedig teljesen újra kellett készíteni. (Mivel írásunk idején ez éppen aktuális, így érdemes megemlíteni, hogy 1911 őszén a művésztelepi épületekbe – az akkor még veszélytelennek gondolt, csupán 2005 óta betiltott – azbesztből készült padló került.)

A három hatalmas, koporsófedél lezárású, északi ablakkal egy oldalról megvilágított festőiskola épületének belső (funkcionális) elrendezéséről így írt Jánszky és Szivessy az 1910. április 23-án kelt összegzésükben: „Festőművészeti Iskola: 1 nagy, 75 m2 alapterületű iskolateremmel; 1 kisebb modellöltözőszobával; 1 képtartókamrával; előtérrel, klozettel, földszintes rendszerben építve.” Kecskeméten 1912–1913-ban – Nagybányához és Szolnokhoz hasonlóan – főiskolai nyári tanfolyam is működött. A rajztanárjelölteket és művésznövendékeket (pl. Gábor Jenő, Gulyás Sándor, Janesitz Henrik, Rombay István, Viski János) a fővárosi tanári kar választotta ki, műveiket pedig Iványi mellett Olgyay Ferenc korrigálta. (Az ösztöndíjas festőnövendékek közé tartozott a 21 éves, székesfehérvári Smohay János is, aki 1912 nyarán festette az itt látható művét, melyen az egykori festőiskola külső megjelenését is tanulmányozhatjuk.)

A művésztelep épületei kapcsán joggal emelték ki a kortársak az angol hatást, mindamellett Jánszkyékat – a velük rokon szellemű alkotókhoz hasonlóan – a „magyar nép lelke”, és a finn kortárs építészeti tapasztalatok, mintaképek (pl. Eliel Saarinen, Hermann Gesellius, Lars Sonck) hasonló mértékben ösztönözték. (Jánszky 1907 őszén például járt is Finnországban, melyről A finn építőművészetről címen az Építő Ipar 1908. január 26-i és február 2-i számában közölte le a tapasztalatait.) A művésztelepi épületek egyes jellegzetességei, így például a koporsófedél lezárású és többszörösen osztott kialakítású ablakok, a népi eredetű ornamentikával díszített fafaragványok, a sima magas oromfalakhoz kapcsolt meredek nyeregtetők, az aszimmetriával is társuló változatos, festői tömegképzés, mind-mind az ún. „Fiatalok” törekvéseit tükrözik. A csoport tagjai (Jánszkyék mellett pl. Györgyi Dénes, Kós Károly, Kozma Lajos, Mende Valér, Zrumeczky Dezső) többségükben 1906–1908 között végeztek a Budapesti Királyi József Műegyetemen, s már egy újabb lépcsőfokot keresve próbálták túlhaladni a lechneri elveket – bár Jánszky a többiekhez képest jobban tisztelte a mestert –, illetve a követőik által képviselt építészeti megoldásokat.

A második világháború végén, 1944 októberében, a Műkerttől délre lezajlott páncéloscsata során belövések érték a művésztelepi épületeket is. A Katona József Múzeumban őrzött, ismeretlen eredetű fényképek jól dokumentálják a harci cselekmények következményeit. A műterembérház külső sérülései szinte jelentéktelennek tűnnek, a valószínűleg bombatalálat miatt, romossá vált festőiskola mellett. Sajnos az épület leomlott – egykor Perlrott sgraffitóival díszített – keleti (bejárati) részét nemhogy nem állították helyre, hanem azt a viszonylag épen maradt szakaszokkal együtt meglehetősen gyorsan széthordták. (Alapfalainak maradékát később felhasználták a műkerti szabadtéri színpad kialakításakor.)

Forrás: Kecskeméti Múzeum Facebook-oldala