Magabiztos győzelemmel kezdtünk a Kisvárda ellen

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 08., 07:08
A Kisvárda elleni hazai bajnokival megkezdődött a KTE számára a 2023/24-es bajnoki szezon az OTP Bank Liga 2. fordulójában. Az összecsapáson végig dominált Szabó István csapata, így megérdemelten tartották itthon a pontokat.

A találkozó első helyzetére 6 percet kellett várni, ekkor Pálinkás szerzett labdát a Kisvárda térfelén, lerázta védőjét, majd kisodródott szögből a rövid sarkot vette célba, de Petkovics védett. A 11. percben Kiss húzott meg egy finom cselt, távoli lövésébe viszont bele tudtak lépni. Tíz perccel később Nagy szöglete után Vágó csúsztatott kicsivel mellé. Folyamatosan támadtunk, ennek a 35. percben lett meg az eredménye. Ekkor előbb Vágó, majd Nagy került nagy helyzetbe, de kísérleteiket még blokkolni tudták a vendégek, viszont Májer erőszakosságának hála, odakerült a labda Szuhodovszkihoz, aki a tizenhatos vonaláról, ballal bődületesen nagy gólt ragasztott a jobb felsőbe, 1-0. Négy perccel később jött a második is: Májer jobb oldali beadására a hosszú oldalon Pálinkás robbant be és nagyszerű fejesével élete első NB I-es mérkőzésén megszerezte első gólját, 2-0. A Kisvárda először a 42. percben próbálkozott, Ötvös lövése azonban elkerülte Varga kapuját. Az első félidő utolsó pillanataiban viszont összejött a vendégeknek a szépítés. Varga rosszul kirúgott labdájára Szpaszics csapott le, majd távolról, nagy erővel védhetetlen gólt lőtt, 2-1.

A második játékrész első helyzetét az 54. percben írhattuk fel, amikor Mesanovic lőtt fölé veszélytelenül. Fél óra volt hátra a mérkőzésből, ekkor remek labdajáratás után előttünk adódott nagy lehetőség, azonban a kapu elé keveredő Leoni gyengébbik lábával, estében nem találta el jól a labdát. A 70. percben szép variációt követően Szalai lőhetett, Petkovics viszont védett. Saját nevelésű játékosunk azonban nem maradt gól nélkül, a 93. percben ugyanis ő állította be a végeredményt egy szöglet utáni kavarodásból vehette célba a kaput, és nem hibázott, 3-1.

Kecskeméti TE – Kisvárda Master Good 3–1 (2–1)

Kecskemét, 2523 néző, Vezette: Káprály Mihály (Horváth Zoltán, Belicza Bence Péter)

KTE: Varga B. – Májer (Iyinbor 88.), Szűcs, Belényesi, Szalai G., Leoni – Vágó, Szuhodovszki – Kiss B. (Tóth 46.), Nagy K. (Meszhi 72.) – Pálinkás (Horváth 64.). Vezetőedző: Szabó István

Kisvárda: Petkovics – Kovacic (Szőr 81.), Jovicic, Széles – Cipetic, Lucas (Alic 81.), Ötvös (Körmendi 64.), Vida – Czékus (Makowski 46.), Mesanovic (Ilievski 64.), Szpaszics. Vezetőedző: Milos Kriscsics

Gól: Szuhodovszki (35.), Pálinkás (39.), Szalai (93.) ill. Szpaszics (45.)

Szerző: KTE/kecskemetite.hu