Magyarok kenyere – idén is sikerült túlszárnyalni az előző év adományait

2025. 10. 09., 18:49
A mai napon (csütörtök) Tiszakécskén került sor a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program Bács-Kiskun Vármegyei adományozó ünnepségére, ahol Gáspár Ferenc hangsúlyozta, hogy idén is sikerült túlszárnyalni az előző évi mennyiséget, több mint 20 tonna búza gyűlt össze a vármegyei gazdák jóvoltából.

A 15 millió búzaszem program célja a nemzeti összetartozás és szolidaritás kifejezése, ahol a megtermelt búzát lisztként felhasználva segít a hátrányos helyzetű családokon, gazdákon. A kezdeményezést a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szervezi. A Bács-Kiskun Vármegyei adományozó Ünnepségre Tiszakécskén került sor, ahol Gáspár Ferenc hangsúlyozta, idén is sikerült túlszárnyalni az előző évet.

– Idén először szerveztünk mi is újból egy közös adományozó ünnepséget a vármegyében. Előző években több helyen szerveztünk a megyében, több térségi rendezvényünk volt, most azonban úgy gondoltuk, hogy egy nagy közös rendezvényt tartunk, ezzel is kifejezve az együvé tartozást. A sok jószándékú önzetlen adománnyal és munkával idén is ismét sikerült túlszárnyalni a tavalyi gyűjtött mennyiséget, több mint 20 tonna búzát gyűjtöttünk össze a vármegyei gazdák jóvoltából
— mondta beszédében Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.

Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője elmondta, csodálatos dolog, hogy egy önzetlen és spontán felajánlás mekkora adományozó rendezvénnyé nőtte ki magát.

– A kezdeti helyi felajánlás mára egy határokon átívelő, nemzeti jótékonysági programmá nevesedett. Önzetlen segítségnyújtásból egy olyan összefogás alakult ki, amely a nemes cél megőrzése mellett valódi összekovácsoló erővel is bír
— hangsúlyozta.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke kiemelte, a 14 év alatt a program ugyan többször változott, de a szándék az sosem.

– A program valóban 14 esztendeje mindig, minden évben valamilyen szinten változik, ami viszont állandó, az az, hogy tavasszal Isten áldását kérjük a vetéseinkre. Azt gondolom, hogy ott már érződik, már érzi a gazda és valamennyien érezzük, hogy mennyi nehézséggel kell szembenéznünk, mennyi kockázatot kell vállalnunk, de valahogy mi a Jóisten kegyelméből a természettel azonosulva élünk
— mondta.

Az ünnepélyes keretek között zajló eseményen énekes, zenés és táncos műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, valamint az összes adományozó szervezet számára átadták az adományozó oklevelet és megköszönték nekik a felajánlásokat.