Már ketten debütáltak idén az NB I-ben

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 24., 06:35
A tavalyi idényben összesen 15 játékos debütált a KTE színeiben az élvonalban, és ez a tradíció a 2023/2024-es idényben is folytatódik. Eddig ketten mutatkoztak be az NB I-ben, illetve a nemzetközi kupában szinte mindenki újonc volt.

Az MTK elleni mérkőzésen a 2003-as születésű Nagy Olivér léphetett pályára először az élvonalban, aki Pálinkás Gergőhöz hasonlóan elmondhatja azt a bravúrt, hogy a nemzetközi porondon előbb lépett pályára, mint az NB I-ben. Az említett két játékos mellett Katona Levente is megmutathatta már magát az Ekl-ben, de ez összesen 15 játékosra volt egyébként igaz a játékoskeretben.

Többen hosszabb kihagyás után játszhattak ismét a legmagasabb osztályban kecskeméti színekben, így Kiss Bence, Szűcs Kornél vagy éppen Szendrei Ákos például. 

Szerző: KTE/kecskemetite.hu