Már megint nem készült a Mi hazánkos képviselő – véleménycikk

A Labrisz Egyesület 2024. április 5-én adott be terembérlésre igényt az egyik programjukra, amelynek része lett volna egy filmvetítés is, melyről akkor még semmilyen információt nem közöltek. Az Agóra évek óta érvényben lévő belső szabályzata alapján jár el („nem politikai, ideológiai vagy elkülönült szakmai érdekek céljait szolgálja a rendezvény”), amikor elutasít egy eseményt. Ez most is így történt. Az intézmény nem csinált mást, csupán élt szuverén jogával, miszerint megválogathatja azt, milyen eseményeket enged be az épület falai közé. Ezt követően az egyesület – kihasználva szexuális beállítottságát –, beperelte az Agórát, mert szerintük az intézmény megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, majd olyan büntetéseket akartak kicsikarni az intézményből, minthogy különböző platformokon reklámozzák a filmet (ezzel többszöri és folyamatos elérést biztosítva a film számára), és fizessenek számukra egy nagyobb összegű sérelemdíjat is.
Tehát nem elég, hogy az egyesület felöltötte az áldozati szerepet, de megfélemlített egy intézményt, mely élni akart jogával.
Végül a per nem zajlott végig: egy közös megegyezés született, mely szerint, csupán egyszer kellett levetíteni a filmet, melyre egyébként körülbelül 40-50 fő volt kíváncsi.
Százszónak is egy a vége, a Mi hazánkos képviselőasszony inkább köszönje meg, hogy volt annyira bátor az Agóra, hogy kiállt elvei mellett.
