Már tízezerszer választották a kecskeméti strandot az idén

Békés vármegyéből, Újkígyósról érkezett a Kecskeméti Széktói Strandra Tamók Eszter és négy gyermeke. Évente háromszor-négyszer jönnek ide fürödni, mivel Eszter férje a városban mentős. Az idei volt az első látogatásuk a strandra, és nem is akármilyen meglepetésben volt részük. Ők voltak a tízezredikek, akik Kecskemétet választották az idei nyári szezonban. A családot Kispál Balázs, a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője és Nemcsik Mátyás sport, rendezvény és marketing igazgató lepte meg ajándékokkal.
A csomagok labdákat, törölközőket, tollakat, kulcstartókat és kulacsokat rejtettek, valamint egy ingyenes belépőt is kapott a család, amit három hónapig használhatnak fel a fürdőben. Kispál Balázs elmondta, hogy augusztusban több programmal is készülnek, például jövő hétvégén szkander versenyt tartanak a strandon.
– A tavalyi évhez hasonlóan mi is beneveztünk a vízipisztoly csatára, ez augusztus 23-án lesz itt, a strand területén. Emellett nagy záró eseményünk az augusztus 30-ai strandszépe választás lesz, amire már gőzerővel készülünk - tette hozzá az ügyvezető.
Továbbá minden szombaton DJ partival kedveskednek a vendégeknek. Az ügyvezető igazgató pedig felhívta a figyelmet arra, hogy aki eddig még nem, az most szerezze be a Kecskemét Kártyát, mivel azzal 25%-os kedvezménnyel válthatják meg a belépőt a strandra.
