Mattesz Baby Spa

2025. 07. 31., 19:37
Fejleszti a mozgást és az egyensúlyt, lazítja a feszes izmokat, valamint stimulálja az idegrendszert – a Mattesz-módszernek számos jótékony hatása van. Március óta pedig a kecskeméti babák is élvezhetik mindezt, hiszen városunkban is megnyílt a Mattesz Baby Spa.



Maga a módszer lényege tulajdonképpen egy játékos, mondókás feladatsor, egy prevenciós program a vízben, amely négyhetes kortól felméri, majd ezt követően figyelemmel kíséri a baba életkorának megfelelő mozgási szakaszokat. A Mattesz-módszer alapelve, hogy nem erőltet semmit, mindent a baba igényei szerint végez – tudtuk meg Bús Henriettől és Pénzes-Ézsiás Zsanettől, a kecskeméti Mattesz Baby Spa tulajdonosaitól.

Bús Henriett és Pénzes-Ézsiás Zsanett


„Fontos kiemelni, hogy mi nem merítjük a babákat. Imitált merülést végzünk, ami azt jelenti, hogy locsoljuk a hajukat és az arcukat, így szokják meg a vizes közeget. Meríteni viszont egyáltalán nem merítjük őket, mert ha a búvárreflex fent marad tovább, mint szabadna, az a későbbiekben tanulási nehézségeket, akár figyelemzavart is okozhat. Éppen ezért kiemelten figyelnünk kell arra, hogy ez a reflex időben és természetesen leépüljön.” – meséli Pénzes-Ézsiás Zsanett.

Foglalkozás a Mattesz Baby Spa-ban

A franchise-hálózat kecskeméti székhelye három jakuzzival várja a babákat, így részt lehet venni egyéni és csoportos foglalkozásokon is. A foglalkozásokat minden esetben szakmailag képzett és felkészült instruktorok tartják, különös figyelmet fordítva a higiéniára. A program egy szárazföldi, átmozgató babatornával indul, majd a kicsik egy számukra kialakított jakuzziban ismerkednek meg a vízzel. A fejlesztés ezután különféle speciális segédeszközök bevonásával folytatódik, a foglalkozás pedig egy nyugtató babamasszázzsal zárul.

„Általános probléma, hogy a babák nem szeretnek hasalni. Szinte mindenkinél ezzel kell kezdenünk: megszerettetni a hasalást, mert ha nem szeretik, nem fognak hasra fordulni. Vízben ezt is könnyebb megszerettetni, hiszen – ahogy nekünk is – ott minden könnyebb. A segédeszközeink rengeteget tudnak segíteni, ezért akár otthonra vagy nyaralásra is szoktuk ajánlani ezeket a jetskiket és nyakúszókat.” – mondja Bús Henriett.

A módszert az egykori úszóolimpikon, Mattesz Csilla dolgozta ki, és a Czeizel Intézet fejlődésneurológusa is bevizsgálta. Fontos hangsúlyozni, hogy nem úszásoktatásról van szó, hanem korai vízhez szoktatásról, amely figyelembe veszi a babák életkorát, valamint mentális és fizikai állapotát egyaránt.

„A víz önmagában is kiválóan fejleszti az izmokat: ha egy baba izomzata lazább, akkor erősítjük, ha feszesebb, akkor a jakuzziban lévő buborékok segítségével lazítjuk. Nagyon jól tudunk dolgozni azon, ha mozgásfejlődési elmaradás tapasztalható: például előkészítjük a kúszást, mászást. Emellett jótékony hatással van az anyagcserére és az emésztésre is. A babák a foglalkozások után általában éhesek és jobban alszanak.” – sorolja a módszer előnyeit Bús Henriett.

A Mattesz Baby Spa kecskeméti foglalkozásaira online és telefonon is lehet jelentkezni, egyéni és csoportos alkalmakra egyaránt. Sőt, ha figyelemmel kísérjük az intézmény eseményeit, akár magától a Mattesz-módszer megálmodójától is tanulhatunk. A „Csilla nénis” napokon ugyanis maga Mattesz Csilla látogat el az üzletbe, és személyesen méri fel a fejlesztésre jelentkező babákat.

Bús Henriett munka közben

A központi weboldal, ahol általánosságban olvashatnak és időpontot tudnak foglalni az összes franchise üzletbe: https://matteszbabyspa.hu/
A kecskeméti Baby Spa időpontfoglaló oldala: https://matteszbabyspakecskemet.salonic.hu/
Instagram: https://www.instagram.com/matteszbabyspa_kecskemet/
Facebook: https://www.facebook.com/p/Mattesz-Baby-Spa-Kecskem%C3%A9t-61568876558755/

Telefonszám: +36705770812

E-mail cím: [email protected]

Pénzes-Ézsiás Zsanett munka közben

(X)