Még a helyi aktivistáik is elutasítják Magyar Péterék kórházleépítési terveit

Arról kérdeztük a tiszás aktivistákat vasárnap a Budai utcai piacon, hogy mi a véleményük Rékassy Balázs, tiszás egészségügyi szakértő azon kijelentéséről, hogy be kell zárni kórházakat.
Az aktivista több példát is hozott a kecskeméti kórház fejlesztésére, nyomatékosítva azt, hogy ő a modernizálás mellett áll. Így tehát ellentmondás lépett fel a témában a tiszás képviselők és az önkéntes között. Akkor nem ért egyet Rékassy Balázs ezen kijelentésével?
Egy másik aktivistával több mindenről sikerült beszélgetni vasárnap a Budai utcai piacon, például arról, hogy mire gyűjtik az aláírásokat, arra azonban már nem akart válaszolni, hogy mi a véleménye a tiszás szakértő által meglebegtetett kórházbezárásról.
Míg a Tisza kórházakat záratna be, addig a Fidesz a fejlesztésen dolgozik. Legalább is ez derül ki Cseh Tamás, országgyűlési képviselőjelölt interjújából.

Cseh Tamást arról is kérdeztük, hogy milyen fejlesztéseken ment keresztül az elmúlt években a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház.

Csőszi Attilát és Molnár Jánost, Magyar Péter helyi jelöltjeit is szerettük volna megszólaltatni a témában, azonban ők nem voltak a helyszínen.