Megegyezésre van szükség a katonatelepi véderdő veszélyes fáinak kivágása kapcsán

Az elmúlt időszakban már két alkalommal kellett fakivágást végrehajtani Katonatelepen, mindkét esetben a lakosság teljes mértékben támogatta a folyamat egészét.
Jelen esetben 4 család lakik közvetlenül az érintett terület mellett, információink szerint részükről semmilyen aggály nem merült föl. Azonban egy január 5-ei lakossági egyeztetésen nem volt meg az összhang az ott élők körében. Ezen az eseményen Szabó Lajos erdőmérnök és dr. Fekete Gábor alpolgármester, a térség önkormányzati képviselője vett részt. A helyiek nem a fakivágásban, hanem az újraültetett fák fajtáiban nem tudtak megegyezni. Dr. Fekete Gábor akkor úgy döntött, hogy a lakosok megnyugtatásaképpen még egyszer egyeztet a város főerdészével, hogy hogyan lehet kompromisszumra jutni a témában, és ismét össze fogja hívni a helyieket, amint van megoldás.
Szabó Lajos a lakossági tájékoztató elején részletesen elmondta a tervezett erdészeti beavatkozás, fakitermelés céljait, okát, a megvalósítás módját. A fórumra érkezők egy része semmilyen fakivágást nem akart a véderdőben, mivel fontosnak tartja az erdő lakóövezetet védő hatását. Amikor meggyőződtek arról a helyszínen, hogy a fakitermelés kis területen valósul meg, és a legkritikusabb állapotú már veszélyt jelentő erdőszakasz kerül kitermelésre, akkor egyetértés alakult ki a fakitermelés szükségességére vonatkozóan. Ezután az erdő felújítása, az ültetendő fafajok kérdése merült föl. Többen a gyorsan növő akácost szeretnék itt a jövőben, mások sokfafajból, akár lassan növő fafajokból (tölgyek, szilek, juharok, stb.) álló nagyobb biodiverzitású erdőt szeretnének.
Felmerült az is, hogy ültessenek cserjéket a főút felöli oldalon, ami jobban fogja majd a port, a zajt. Szabó Lajos kérdésünkre elmondta: úgy gondolom, hogy lesz olyan kompromisszumos megoldás, ami a többség tetszését el fogja nyerni. A fakitermelést követően többféle őshonos fafajt szeretnénk beültetni a területre és teret hagyunk a természetes erőfelújulási folyamatoknak is, mely során az akác és a hazai nyár is fel fog nőni a területen. A későbbi erdőápolási munkák során pedig szabályozhatjuk a különféle fafajok arányát. A cserjeszintet pedig cserjék beültetésével fogjuk erősíteni. Ez nemcsak a port, a zajt fogja meg, hanem életteret jelent majd az erdei életközösség madarainak is. Holt fát is hagyunk a területen, mely életteret, fészkelési lehetőséget nyújthat az odú lakóknak.” Mivel elég sok idős faállományrész van a véderdősávban, az elkövetkező években is lehet számítani okszerű, kisebb léptékű fakitermelésekre Katonatelepen. – szögezte le a város főerdésze.