Meghalt a legendás balszélső, Rogics János

2025. 10. 13., 16:25
Életének 90. évében meghalt Rogics János, a Kecskeméti Dózsa egykori legendás játékosa, aki méltán érdemelte ki a kecskeméti labdarúgás legjobb balszélsője elismerést.

A Fradi volt a szerelme, amely az 50-es években Budapesti Kinizsi néven szerepelt egy ideig és annak a kölyökcsapatában pallérozódott. Majd 1956-ban már a Vörös Lobogóban játszott, amely később visszakapta az MTK nevet. Volt, amikor az MTK csatársora így állt fel: Sándor-Hidegkúti-Palotás-Molnár-Rogics.

A roppant mozgékony és gyors balszélső 1958-ban, 23 évesen igazolt az MTK-ból a Kecskeméti Dózsához, és 11 évig, visszavonulásáig játszott a csapatban. Fenyvesi László lett 1958-ban a Kecskeméti Dózsa edzője és ő hívta a hírös városba. Állást a rendőségen kapott és gyorsan beilleszkedett a csapatba és a város életébe. A kitűnő balszélsőt a következő években több NB I-es csapat is hívta, de ő maradt Kecskeméten.

Néhány évig Rogics helyett Rozgonyi néven szerepelt a pályán. Kiválóan cselezett, gólerős volt, de hajszálpontos centerezéseiből is nagyon sok gól született játékospályafutása során. Megszerette a várost és a szurkolókat, akik gyorsan szívükbe fogadták.

Rogics Jánost a pályán, munkájában és a magánéletében is elismerés övezte. Megnősült, feleségével két fiúgyermeket neveltek fel. Elvégezte a Rendőrtiszti Akadémiát és 31 év szolgálat után alezredesként ment nyugdíjba. Nyugdíjasként Kecskeméten aktív életet élt, nagy kertjében dolgozgatott.

Rogics János az utolsó időkig tartotta a kapcsolatot egykori játékostársaival, akikkel most már az égi focipályán találkozik.

Rogics János temetése október 15-én ¾ 10-kor lesz a köztemetőben.