Megkezdődött a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium

2026. 07. 20., 19:22
Hétfőn délelőtt 25 országból érkezett 42 zenetanár részvételével megkezdődött a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium Kecskeméten. A hallgatók a következő szűk két hétben a Kodály Intézetben zeneismereti órákon vesznek részt, vezénylést tanulnak, valamint interaktív műhelymunka részesei lesznek. A „kiválasztottak” a közös éneklés örömeit is átélhetik, ők fogják ellátni a kórusszolgálatot az Erdei Péter vezette mesterkurzuson.

A Nemzetközi Kodály Szeminárium a világszerte elismert Kodály Intézet egyik legjelentősebb nemzetközi szakmai eseménye. Több mint fél évszázada fogadja a világ minden tájáról érkező zenepedagógusokat, karnagyokat és előadóművészeket, akik a Kodály-koncepció szellemében gazdagítják tudásukat és építenek szakmai kapcsolatokat. A szeminárium nemcsak Kodály Zoltán örökségének méltó továbbéltetését szolgálja, hanem Kecskemétet is a nemzetközi zenei és zenepedagógiai élet kiemelkedő találkozóhelyévé emeli.

Több mint fél évszázada indult

„Három évvel Kodály Zoltán halála után, 1970-ben rendezték meg először a Kodály-szemináriumot. A kurzust kezdeményező Kodályné választása a helyszín tekintetében a szülővárosra, Kecskemétre esett, ahol örömmel befogadták a rendezvényt. A nyitóünnepséget a színházban tartották, ahol a megye és a város akkori párt és állami vezetői is megjelentek. A külföldi résztvevők jórészt a »vasfüggönyön« túlról érkeztek, ami akkoriban meglehetősen szokatlan volt. A Kodály-módszert azonban a rendszer ideológusai alkalmasnak tartották arra – ahogyan ma mondanánk –, hogy javítsa az országimázst a szocialista táboron túl is. Hol van már a »vasfüggöny« és hol vannak az akkori ideológusok? A Kodály-módszer, az 1975-ben létrehozott intézet és a szeminárium népszerűsége azonban azóta is töretlen.” (Kállai Erzsébet: Kodály szeminárium huszonötödször – Hírös Naptár, 2009)

Az idei, immár 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium résztvevői a világ minden tájáról érkeztek. A 42 zenetanár összesen 25 országot – többek között Írországot, Lettországot, Olaszországot, Németországot, Libanont, Costa Ricát, Japánt, Ausztráliát, Chilét és az USÁ-t – képviseli. A magyar résztvevők itt létét a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvány külön ösztöndíjjal jelentős mértékben támogatja.

„Az ez évi szeminárium egy nagyon masszív tanár-továbbképzéssé alakult – válaszolt kérdésünkre az indulásról Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója.

– Az elmúlt évben még voltak fiatalabb diákok is, most viszont kifejezetten az a korosztály jött el, akik már gyakorló pedagógusok, akik az itt tanultakat hazaviszik és azt alkalmazzák majd a saját területükön. A társaság fele visszatérő tanár – tavaly vagy tavalyelőtt már itt voltak –, ami szintén fontos visszajelzés számunkra. Nagyon szigorú a napirendjük, amely során a Kodály Intézet tanárai segítségével gyarapíthatják szakmai tudásukat. A reggeli beéneklés után egy kb. 120 perces zeneismereti – szolfézs és zeneelméleti – órán vesznek részt négy tudásszinten; a felmérő tesztet, ami alapján négy csoportba soroltuk őket, ma írták meg a hallgatók. Ezt követően szintén négy szinten vezénylést tanulnak, majd az ebéd után módszertani workshopokon vesznek részt. Ezeken speciális szakterületekkel foglalkoznak, például a korai, gyerekkori zeneoktatással, énekpedagógiával, vokális improvizációs technikákkal, az általános iskolások ritmuskészségének fejlesztésével stb – mondta az igazgatónő.


A július utolsó napjáig tartó program résztvevőinek egy része a kóruséneklést is gyakorolhatja. A szeminárium részeként ugyanis a Zeneakadémia Kodály Intézete, együttműködésben a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvánnyal, karvezetés mesterkurzust hirdetett meg fiatal, pályájuk elején lévő kóruskarnagyok számára, repertoárjuk és szakmai tapasztalataik bővítésére. A mesterkurzust Erdei Péter Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, érdemes és kiváló művész, címzetes egyetemi tanár vezeti majd a szeminárium résztvevőiből szintén előzetes pályázat és meghallgatás révén kiválasztottakból alakított kamarakórus részvételével. A tanfolyam – melynek munkája a Kodály Intézetben, valamint a Hirös Agóra kamaratermében folyik majd – július 25-én kezdődik és július 31-én ér véget.

A szeminárium érdemi munkája ma kezdődött, de már tegnap, azaz a 0. napon Fűri Anna, a Kodály Intézet tanára mesterkurzust tartott kínai fiataloknak. A távol-keleti ország egyik legnevesebb középiskolája, az 1888-ban alapított Guangdong Guangya High School (Guangzhou) kamarakórusának tagjai Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és Horváth Márton Levente műveit tanulmányozva a magyar kórushagyományokkal ismerkedtek.

A közel kéthetes szemináriumot több, a zeneszerető közönség számára is elérhető program teszi teljessé. Az első héten a Kodály Intézet dísztermében három koncertet rendeznek: Szovák Kitti (gordonka) és Dömötör Máté (zongora) kamaraestjét július 20-án, Darázs Renáta (ének) és Takáts Zsuzsanna (zongora) hangversenyét július 22-én, Kovács Gergely zongoraestjét július 24-én tartják. Mindhárom koncert 20 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

A szeminárium második hetének nyílt programjai egyben a Kodály Művészeti Fesztivál rendezvényei is. A Deák Ferenc téren, a Hírös Agóra előtt kialakított Kodály Pontnál július 30-án, csütörtökön este 7 órától a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium résztvevői adnak koncertet, míg Erdei Péter nemzetközi mesterkurzusának zárókoncertje július 31-én, pénteken 20 órakor kezdődik majd a Szent Miklós-templomban.

A Kodály Művészeti Fesztivál kísérőprogramja lesz a „Parketta alatt a múlt” című kiállítás, amely a Kodály Intézet történetének különleges emlékeit és eddig rejtett értékeit mutatja be. A tárlat megnyitója július 30-án 18 órakor lesz a nagy hírű kecskeméti zenepedagógiai műhelyben. A kiállítást megnyitja: Rajk Judit, a Kodály Intézet igazgatója és Fazekas András Kristóf, a Kecskeméti Katona József Múzeum régész-muzeológusa, a kiállítás kurátora, közreműködnek a 35. Nemzetközi Kodály Szeminárium résztvevői. A kiállítás 2026. július 31. – augusztus 09., valamint 2026. szeptember 01–30. között 10 órától 18 óráig tekinthető meg.