Megnyílt a KASZ 2025 kiállítás

2025. 06. 30., 21:28
Pénteken délután megnyílt a 22. alkalommal megrendezett Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpózium és Nemzetközi Alkotótábor kiállítása az IQ Kecskemét irodaházának mélygarázsában.

Bálint János fuvolaművész és zenésztársa muzsikájával kezdődött meg a 22. Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpózium záró kiállítása. Köszöntő beszédet az alkotótelepet fenntartó KÉSZ Csoport képviseletében Varga Mihály mondott. A kiállítás szakmai értékelését Szalai Borbála művészettörténésztől hallhatták.  Az idén kilenc művész dolgozott három héten át a KÉSZ Kft. kecskeméti telephelyén.

űA tábort szervező és lebonyolító K’ARTS Művészeti Alapítvány az idén a „Géniusz” fogalomkört jelölte meg a tábor vezérlő elveként, és ehhez a koncepcióhoz hívott vendégeket, elsősorban olyan kreatív tervezőművészeket, köztük egy feltalálót is, akik a műalkotások erejével és ötletességével képesek reagálni a körülöttünk lévő, egyre bonyolultabb, számos kihívással küzdő világra. A hazai illetőségű művészek mellett két szlovén és két, Szatmárnémetiből érkezett művész dolgozott a telepen.

A rendkívül változatos, rengeteg szellemes ötletet felvonultató tárlat a nyár végéig látogatható Kecskeméten, a Sheraton Szálloda mögött található IQ Kecskemét Irodaház mélygarázsában. A kiállítás az ősz elején Szegedre költözik, ahol egy újabb tárlaton láthatja a közönség a magas színvonalú anyagot.

Az eseményről hosszabb összeállítás látható a keddi Múzsa magazinban.