Megszépült a Noszlopy-szobor és a ’48-as emlékkő környezete

2023. 10. 06., 13:20
A Gáspár András Technikum kadét növendékei takarították ki ma (péntek) reggel a Noszlopy Gáspár parkot, illetve a mellette lévő kecskeméti '48-as emlékkő környezetét. Az önkéntes munkát követően a fiatalok ezt követően a mai, Nemzeti gyásznapról is megemlékeztek.
Fotó: Puskás Barbara
A galéria 45 képet tartalmaz

Szorgos kezek tették rendbe péntek délelőtt a Noszlopy Parkban található szobor és a ’48-as emlékmű környezet. Október 6. alkalmából a KSZC Gáspár András Technikum kadét növendékei dolgoztak a parkban, hogy a Nemzeti gyásznapon méltó környezet fogadja az emlékezőket.

- Nagyon örülök annak, hogy a kecskemétiek ápolják az emlékhelyeket, amelyek nagyjaink emlékét megőrizni hivatottak. Ilyen a Noszlopy Gáspár Parkban található szobor is
— nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Jánosi István, önkormányzati képviselő. 

Az október 6-i megemlékezés alkalmából Zilahi Kálmán, a kecskeméti református temető vezetője szervezte meg az eseményt, aki szerint fontos, hogy mindenki óvja és védje az emlékműveket, de az is fontos, hogy megemlékezzünk hőseinkről, akik sokat tettek az országért és a településért.

- Október 6. alkalmából a Gáspár András Technikum kadétjai, igyekeztek méltó körülményeket teremteni azért, hogy a megemlékezést méltó módon tehessük meg
— mondta Gáldonyi Sándor, a 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője.

A takarítás után, az összegyűlt tömeg megemlékezést tartott az 1848-as emlékkőnél. Egy 48-as honvéd főhadnagynak, Nagy Sándor dédunokája, Zombori István sorolta fel az elesett katonákat, felidézve az akkori eseményeket.

- A 48-as kecskeméti hősökre emlékezünk. Itt egy kicsiny emlékkő tanúskodik arra, hogy Kecskemét városa a szabadságharcban négyezer lakosát veszítette el
— fogalmazott beszédében Zombori István.

A megemlékezés után az összegyűltek koszorúkat helyeztek el az emlékműnél.