Mély üzeneteket hordoz magában a Kecskeméti Nemzeti Színházban bemutatott Naptárlányok

KÖZLEMÉNY
2024. 04. 13., 16:30
Nőkről, de nem csupán nőknek szóló előadást mutatott be péntek este a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, s ezzel a 2023/24-es évadra lezárta kamaraszínházi bemutatóinak sorát. Lévay Viktória első rendezése egy női energiákkal teli, valódi ínyencség, amelynek könnyedsége mögött életszerű problémák, szituációk és emberi sorsok húzódnak meg.
A galéria 38 képet tartalmaz

Régi vágya teljesült a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti vezetőségének azzal, hogy az idei évadban műsorra tűzhették a nagy sikerű film alapján készült Naptárlányok színpadi adaptációját. Lévay Viktória személyében ráadásul rátaláltak egy olyan rendezőre, aki valódi örömmunkát hozott a darabban résztvevő művészek és háttérdolgozók számára, és az első pillanattól kezdve felkészülten, nyitott szívvel állt a feladathoz, annak ellenére – vagy éppen ennek okán –, hogy ez volt élete első rendezése.

Az előadást mindvégig csupa női energia uralja, de három férfi szereplő is szerves része a történetnek. Mint azt a rendező is megerősítette: nőkről, de nem kizárólag nőknek szól a darab. A jellemfejlődésekkel tarkított női vívódásokon, felismeréseken és valós igazságokon átívelő történet látszólag könnyed és kacagtató, a valódi fájdalmak, a keserű emberi sorsok, a nőiség megélése vagy meg nem élése éppúgy fellelhetők a mélyebb rétegekben.

Ismervén azonban a filmet, már a próbafolyamat legelején felmerült a kérdés: a meztelen naptár elkészítését hogyan lehet megvalósítani színpadi környezetben úgy, hogy se a művészek, se a közönség ne érezze magát kényelmetlenül. „Óriási komfortzónából való kilépést hajtanak végre a lányok azzal, hogy bevállalták a meztelen fotózás jelenetét. Ez egy fontos eleme az előadásnak, de természetesen jó előre lekommunikáltunk mindent. Szerettem volna tudni, kinek mi fér bele, hogy egy picit azon túllépve, de a kereteken belül tudjuk megvalósítani ezt a jelenetet” – fogalmazott Lévay Viktória.

Az előadás azon túl, hogy hordozza az önzetlen törődésre való ösztönzés üzenetét, a nők iránti érzékenyítés éppúgy fő feladata. Lévay Viktória szerette volna elérni az előadással, hogy a színpadon lévő színésznők a fotózás által megéljék a nőiségüket, a férfiak büszkén sétálhassanak haza feleségeikkel az oldalukon, a nők pedig elhiggyék, hogy értékesek, és a történet hatására merjék megmutatni az erejüket és a szépségüket.

A Naptárlányok április 12-től megtekinthető a Kelemen László Kamaraszínházban, a főszerepben olyan kiváló színésznőkkel, mint Danyi Judit, Magyar Éva, Csombor Teréz, Hajdú Melinda, Szabó Dorottya, Horváth Alexandra, Szegvári Júlia, Venczli Zóra és Csapó Virág, kiegészülve egy szintén ütős férfi gárdával: Koller Krisztiánnal, Pál Attilával és Ferencz Bálinttal.

Forrás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház/Morva Daniella

Fotók: Benkő Emese