Mercedes-Benz Schule - 120 cipősdoboznyi ajándék gyűlt össze

2022. 12. 15., 19:25
Idén is megszervezte „Karácsony a cipősdobozban” elnevezésű akcióját a kecskeméti Mercedes-Benz Schule. 120 cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek össze a rászorulóknak az iskola diákjai és pedagógusai.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 39 képet tartalmaz

Egymáson sorakozva várták a dobozokban rejlő ajándékok, hogy eljussanak a kecskeméti rászoruló gyermekekhez. Idén is megszervezte hagyományos „Karácsony a cipősdobozban” elnevezésű akcióját a Mercedes-Benz Schule. Az összegyűjtött ajándékokat ma (csütörtök) délután adták át a Hírös Agóra Kodály-termében.

Ebben az évben a Mercedes-Benz Iskola diáksága, a szülők, illetve a kollégák együtt dolgoztak azért, hogy ma este több mint 120 csomagot tudjunk átnyújtani a gyerekeknek és a fiataloknak
— mondta a rendezvényen Ingeborg Müller, a Mercedes-Benz Schule egyik pedagógusa, az akció szervezője.

A dobozokban most is személyre szabott ajándékok vannak, amelyeket az iskola pedagógusai, diákjai és szüleik rejtettek el a díszes csomagokba. Így igazodnak a megajándékozott gyermek neméhez és életkorához is. Az akciónak ezt a tulajdonságát Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is kiemelte köszöntőjében.

Egy személyes, nagyon kedves műsor keretében tudják egymást megajándékozni, ez ennek az események a plusz sajátossága és értéke
— mondta Szemereyné Pataki Klaudia.

Az iskola 1b és 4. osztályos diákjai zenés ünnepi műsorral is meglepték a kis vendégeket. A gyerekeknek végül a télapó nyújtotta át az összegyűjtött ajándékcsomagokat.