Mi lesz az egykori „sárga iskola” épületének a sorsa?

Városszerte folyik a találgatás, hogy mi legyen az egykori ún. „sárga iskola” sorsa. Az a hír röppent fel, hogy nyugdíjas otthonná alakítják át. Az ingatlan jövőjével is foglalkoztak az önkormányzati ülésen Kecskemét elöljárói. Egyetlen ellenszavazat nélkül elfogadták az előterjesztést, amelyet Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester jegyez. Mint ismert, az ingatlanban található tantermek egy része közfeladat ellátása céljából ingyenes használatban van, illetve a polgármesteri hivatal egyes szervezeti egységei használják raktározásra. Jelenleg az önkormányzat elsődleges feladata az ingatlan állagmegóvásának a biztosítása. Ugyanakkor a város vezetése vizsgálja az épület egyéb hasznosítási lehetőségeit is.
A Kecskeméti Városfejlesztő Kft. és a Városi Alapkezelő Kft. bevonásával 2021-ben készült egy nagyságrendileg kétmilliárd forint összegű beruházást tartalmazó koncepció, amely az épület idősek otthonává történő átalakítását irányozta elő. A beruházás megvalósításához befektetői partner bevonására lett volna szükség, azonban a projekt megvalósulását több tényező is akadályozta, többek között az ingatlan helyi védettsége.

Az önkormányzat, a Városi Alapkezelő Zrt., valamint az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével azóta is folyamatosan vizsgálja az ingatlan hasznosításának lehetőségeit, hogy az egykor fontos szerepet betöltő, frekventált elhelyezkedésű épület a jövőben új funkciót kaphasson.
Ennek eredményeként júniusban készült egy tanulmány, amelynek egyik legfontosabb célja azoknak a kérdéseknek a meghatározása, amely nyomán a finanszírozási struktúra összeállítását és az üzleti terv elkészítését meg lehet kezdeni. A tanulmánynak nem volt célja bevételt tartalmazó üzleti terv készítése, illetve az ingatlan hasznosítási módjának kijelölése, ezeket a tanulmány megállapításai alapján lehet majd elkészíteni, ez szolgálhat a későbbi befektetési döntés alapjául.
A tanulmány az alábbi kulcsfontosságú kérdéseket sorolja fel:
Emellett a dokumentum foglalkozik az övezeti besorolással és a parkolók kialakításának a számával is. Ha az ingatlan jövőbeni hasznosításával kapcsolatban konkrét javaslat merül fel, akkor a közgyűlést tajékoztatja a polgármester, olvasható a dokumentumban.