Mintegy 5,5 millióval támogatta a kórházat a Félegyházi Pékség

2023. 02. 15., 12:23
5 millió 450 ezer forintos adománnyal segítik a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítványt a Félegyházi Pékség Kft. tulajdonosai és barátai. Ennek az összegnek köszönhetően rövid időn belül elindulhat az egynapos sebészet a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban.
A galéria 8 képet tartalmaz

10 éve támogatja a Félegyházi Pékség Kft. a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház alapítványát. Ma egy nagyobb összeget adott át Gulyás István, a cég ügyvezető igazgatója, aki elmondta, nagyon fontos számukra, hogy olyan szervezeteket, alapítványokat segítsenek, amelyek fontos és meghatározó szerepet töltenek be mindenki életében. A cég 2022-es születésnapi rendezvényén indította a gyűjtést.

- A múlt évben egy olyan jelentős évfordulóhoz érkezett a cég és jómagam is, ahol egy nagyobb ünnepséget sikerült szervezünk. Itt az volt a kérésünk a vendégeinkhez, hogy ne ajándékot hozzanak nekünk, hanem a Félegyházi Pékséggel együtt támogassák a kórház alapítványát - mondta a kezdeményezésről Gulyás István, a Félegyházi Pékség ügyvezető igazgatója.

Így gyűlt össze 5 millió 450 ezer forint.

Dr. Gondos Miklós, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház intézményvezetője elmondta, nagyon jókor érkezett az adomány, ugyanis sok projektet szeretnének befejezni. Ilyen például az egynapos sebészet is, amit az új épületben minél hamarabb szeretnének elindítani.

- Az összegből vásárolt eszközökkel nem csak a saját dolgunkat könnyebbítjük meg, hanem a betegek számára is olyan körülményeket tudunk biztosítani az új épületben, ami a 21. században elvárás - emelte ki dr. Gondos Miklós, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház megyei intézményvezetője.

Dr. Horváth Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, ő két ajándékot kapott a cégtől: az ügyvezető barátságát, a kuratórium pedig ezt a felajánlást.

- Ez azért egy régi múltra visszatekintő közös vállalkozásunk, ha lehet így nevezni, mert a Félegyházi Pékség mind rendezvényeinket, mind a kórház működését hosszú évek óta támogatja jelentősebb összeggel, jelentősebb részvétellel. Ez szerintem már egy olyan kiépített láncolat, aminek ez egy szép megkoronázása - fejelzet ki köszönetét dr. Horváth Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A mai átadón elhangzott, hogy Szabadszállási Mihály, a MegaSped tulajdonosa, Bogasov István, a Profézia Kft. tulajdonosa, valamint Pápai István, a Bács Security vezetője is egy jelentősebb összeggel járultak hozzá az adományhoz. Az eseményen a kórház alapítványa egy mesekönyvvel, a kórház történetét bemutató kiadvánnyal és a pszichiátriai nappali kórház foglalkoztatójában készül kerámia szívecskével köszönte meg a felajánlást.