Kecskeméti muzsikus sikerével zárult a világ első tárogatóversenye

A Nemzeti Tárogatóintézet Alapítvány II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 350-ik évfordulója alkalmából első alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Tárogatóversenyt. Céljuk elsősorban a tárogatós hagyományok folytonosságának megőrzése, az ifjú tehetségek megismerése és a kiemelkedő teljesítmények elismerése volt.

Az 1531-ben alapított Sárospataki Református Hittudományi Egyetem történelmi épületében rendezett versenyen két kecskeméti muzsikus is jelen volt – Palotás-Tóth Eszter, a Kodály Iskola szaxofonművész-tanára a megmérettetés résztvevőjeként, Szabó Sándor tárogatóművész pedig a zsűri tagjaként. Az október 26-a és 28-a között rendezett találkozót megkülönböztetett érdeklődés kísérte, hiszen a világ számos országából érkeztek tárogatósok. A legfiatalabb induló a 12 éves sárospataki Novák Péter volt, míg a legidősebb versenyző 71 évesen állt színpadra. A magyarországi résztvevők mellett amerikai, holland, francia és román előadók is bemutatkoztak.
A nemzetközi versenyen a zsűri döntése alapján öt korcsoportban hirdettek eredményt. A győztesek értékes hangszereket nyertek, de a II. és a III. helyezettek sem szomorkodhattak, ők 300, illetve 150 ezer forint értékű hangszervásárlási utalványokat kaptak. Emellett a legkülönlegesebb produkciók előadói között különdíjakat is kiosztottak, így például akadt olyan tárogatós, aki szólistaként léphet majd fel a Lavotta János Kamarazenekarral az együttes egyik soron következő koncertjén.

A hírös várost képviselő Palotás-Tóth Eszter a IV. korcsoportban indult (30–49 év, 1976. október 27. – 1996. október 26.) – zongorán Kiss Virág, cimbalmon Lisztes Jenő kísérte –, ahol az első díjat érdemelte ki a zsűri értékelése alapján. Jutalma egy több mint 100 év feletti madagaszkári rózsafából készült antik Stowasser-tárogató lett, amelyet a magyar hungarikumnak elismert hangszer elkötelezett őrzője, népszerűsítője és szervező egyénisége, Pej Kálmán ajánlott fel.

„11 évvel ezelőtt adta Szabó Sándor ezt a csodálatos hangszert a kezembe egy kis fondorlattal” – emlékezett vissza a verseny kapcsán a távolabbi múltra és az elmúlt napokra-hetekre Palotás-Tóth Eszter. – „Amerikába készültem két hétre Gáborral (Palotás Gáborral, a Kodály Iskola ütőhangszeres művész-tanárával, aki ma már a férje, 2022-ben kötötték össze az életüket – a szerk.). Mivel tanítási időre esett az utunk, Kuna Lajos ajánlására megkerestem Sanyit, hogy megkérjem, helyettesítsen a Líra Zeneiskolában ez idő alatt. Ő természetesen igennel válaszolt, azzal a feltétellel, hogy meg kell majd fújjam neki a tárogatót. Tudta, hogy szüksége lesz a Gregus Tárogató Kvartettben egy új tagra – így utólag már mindent értek. Miután hazajöttem, megtörtént az alkalom: a kezembe nyomott egy Gregus-hangszert azzal a címszóval, hogy fújjad ezt is! Amikor meg már nem tudtam azon a hangszeren továbbfejlődni, eladta a basszusklarinétját, hogy vehessen nekem egy Tóth József által készített modern, profi tárogatót. Az életünk ezen szakaszában nekem nem fért ez bele anyagilag, így ő sietett a segítségemre. Azóta is ezen a hangszeren játszhattam, így nem is jutott eszembe sosem a saját hangszer vásárlásának gondolata. Ám amikor tavasszal olvastam a verseny felhívását – mely már akkor is igen kecsegtetőnek tűnt, hiszen köztudott volt, hogy egy tárogató a főnyeremény –, akkor az azért csak előhozott bennem egy »mi lenne, ha« gondolatot.

Világ életemben a kamarazene volt a fő profilom, nem vagyok a szóló produkciókhoz szokva. A nevezési határidő előtt 2 nappal (szeptember végén) azonban felhívtam Sanyit, hogy mi lenne, ha mégis beneveznék. Kitaláltam a két forduló tervezett műsorát, majd kitűztem célul, hogy minden hétköznap legalább 30 percet gyakorolnom »kell«. Jelenleg a Kodály Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájának vagyok az intézményegységvezető-helyettese, mely a tanévkezdéskor elég sok adminisztratív teendővel jár, emiatt kételkedtem kicsit abban, hogy tudok-e majd kellő energiát belefektetni ebbe az igen rövid felkészülési időszakba. Voltak napok, amikor többet tudtam gyakorolni, volt sajnos pár kimaradó napom is, mely mindig felettébb bosszantott. A Szabó Sándor által megálmodott Tárogatózenés délutánok a Cifrapalotában zárónapján felléphettem már két művel a tervezett versenyanyagból, mely kifejezetten sokat segített a szóló tárogatózás gyakorlásában. Ekkor már éreztem, mennyire izgulok a színpadon, amikor nem a kvartett tagjaként kell fellépnem. Teljesen más érzés másik három ember mellett ülni, akikre mindig számíthatok, mint egyedül, középre kiállni egy hangszerrel...
A versenyre összesen 31 fő jelentkezett az 5 korcsoportban. A IV. korcsoportba négyen jelentkeztünk, rajtam kívül 2 profi zenésszel. Hivatalos kísérői voltak a versenynek: dr. Kiss Virág zongoraművész és Lisztes Jenő cimbalomművész. Mind a kettejükkel volt szerencsém együtt dolgozni, hihetetlen profizmus és muzikalitás jellemzi őket. A gálán a zsűri kérésére a Kuruc pikulás dalát játszhattam a Lavotta János Kamarazenekar és Lisztes Jenő kíséretével.

Nagyon sokszínű paletta mutatkozott meg ebben a három napban: népzenész, klasszikus zenész, jazz-zenész és a hétköznapokban más szakmában dolgozó tárogatósok egyaránt. Az összes korcsoport büszkélkedhetett kiemelkedő produkciókkal, hihetetlen, hogy a legifjabbak is már milyen elhivatottan vették kézbe ezt a hangszert. A hattagú zsűrinek nem volt könnyű feladata, hiszen sok esetben nem lehet összehasonlítani egy népzenei dalcsokrot egy kortárs kompozícióval. Véleményem szerint kiválóan értékeltek, hiszen a gálahangversenyen minden első és második helyezettet hallhatta a népes közönség.
S hogy mit jelent számomra az első hely? Hatalmas megtiszteltetést, és persze nagy-nagy örömöt, hiszen egy csodálatos állapotú, fantasztikus hangú hangszert nyertem – ez volt az egész verseny legértékesebb díja. Még aznap belefújtam, és egy teljesen más világ nyílt ki előttem. Az az érzés, amelyet ez a több mint 100 éves fahangszer hordoz magában, elmondhatatlan szavakkal. Régóta halogatom, hogy igenis, meg kell tanulni a tárogató repertoárját – innentől kezdve ez kutya kötelességem már. Szeretném visszaadni mindazt, amit én kaptam eddig ettől a hangszertől és fejlődni, fejlődni tovább. Ez az, ami végtelen a zenész életében. Mindig is érdekelt a népzene, célom, hogy amennyiben időm engedi, elkezdhessem ilyen téren is a tudásom bővítését.”

Palotás-Tóth Eszter sikeréről közösségi oldalán Szabó Sándor is örömmel számolt be: „Miután én a IV. korcsoport zsűrizésében természetesen nem vettem részt, pártatlanul, büszkén és nagy-nagy örömmel osztom meg, hogy Palotás-Tóth Eszter a korcsoport győztese lett, és ezzel elnyerte a verseny legértékesebb díját, egy több mint 100 éves Stowasser-tárogatót. A Gregus Kvartett nevében is gratulálok a díjhoz!”