Most éri meg csak igazán férjhez menni Kecskeméten! - Esküvő Kiállítás november 5-én, a szakma nagyjaival! 

2023. 10. 27., 13:50
A 8. Dream Day Esküvő Kiállításon az ingyenes belépődíj mellé tombolát kapnak a látogatók, mellyel olyan értékes nyereményeket zsebelhetnek be, mint például egy exkluzív menyasszonyi ruha ingyenes bérlését vagy egy hintós bevonulást a polgári ceremóniára! Ezzel azonban még nem teljes a lista!

Merjetek álmodni! Miért ne álmodhatnátok? Higgyétek el, megérdemlitek! Most itt az alkalom egy karnyújtásnyira!

A 8. Dream Day Esküvő Kiállítás egy lehetőség a számotokra, nem csak a csodálatos nyereményözönök miatt, hanem azért is, hogy levegye a terhet a vállatokról, hogy ötleteket kaphassatok! Ne a szervezés részleteibe vesszetek el, hanem kérjetek tanácsot, hogy ne csak jelen lehessetek, hanem meg is élhessétek életetek egyik legcsodálatosabb napját úgy, ahogy azt ti szeretnétek!

A kiállítás szervezője Kovács Erika már közel harminc éve rendezi meg a méltán nagy sikerű esküvő kiállításokat és gyűjt maga köré olyan minőségi szolgáltatókat, akik nem csak szakmailag vannak a csúcson, hanem jó hangulatot teremtve segítenek majd titeket eligazodni, a néha útvesztőnek tűnő feladatokban.  

De lássuk a részleteket!

A 8. Dream Day Esküvő Kiállításnak november 5-én, vasárnap 10-17 óráig a Four Points by Sheraton Hotel ad helyet. Az előkelő, csodás helyszínen, családias légkör fog benneteket fogadni!

Az ingyenes belépőtök mellé ajándék tombola jár, mellyel megnyerhetitek a következő felajánlásokat:

A 8. DREAM DAY ESKÜVŐ KIÁLLÍTÁS TOMBOLÁJÁNAK FELAJÁNLÁSAI

Fődíj: Sophia Loretta Exclusive Menyasszonyi Ruhaszalon felajánlása: Egy általad választott csodálatos menyasszonyi ruha ingyenes bérlése a teljes kollekcióból!

Ezüstgyöngy Esküvői Ruhaszalon felajánlása: 1 db 150.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor vagy vásárlásakor.

  • 1 db ékszerszett
  • 2 db fülbevaló
  • 3 db karkötő

Sonja Esküvői Ruhaszalon felajánlása: 1 db 100.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor a teljes kollekcióból.

  • 1 db 50.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor a teljes kollekcióból.
  • 1 db 50.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor a teljes kollekcióból.
  • 1 db 30.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor a teljes kollekcióból.
  • 1 db 30.000 Ft kedvezmény a menyasszonyi ruha bérlésekor a teljes kollekcióból.

Essence Férfi Divatüzlet felajánlása: 30.000 Ft értékű ajándékutalvány.

A Four Points by Sheraton Hotel felajánlása: egy 2 fős utalvány Sunday Brunch-ra a Bistorant étterembe, wellness használati lehetőséggel.

Bugaci Karikás Csárda felajánlása: Hintós bevonulás a helyszínen tartott polgári ceremóniára 50.000 Ft értékben.

Esküvői Dj és Ceremóniamester felajánlása: 40.000 Ft kedvezmény a szolgáltatásból.

Ceremóniamesterség: 20.000 Ft kedvezmény.

Ceremóniamesterség: 20.000 Ft kedvezmény.

Vőfély szolgáltatásból 20.000 Ft kedvezmény.

Vőfély szolgáltatásból 20.000 Ft kedvezmény.

Dj szolgáltatás megrendelésekor 40.000 Ft értékben szárazjegyes "füstgép" a nyitótánchoz.

20% kedvezmény a ceremóniamester esküvői szolgáltatásából.

Dj felajánlás 20 %-os kedvezmény.

Esküvői fotós csomagból 15.000 Ft-os kedvezmény.

Esküvői fotós csomagból 20.000 Ft-os kedvezmény.

Jegyesfotózás 40.000 Ft értékben.

Jegyesfotózás 25.000 Ft értékben.

Teljes napos esküvői fotózás árából 50.000 Ft kedvezmény.

Esküvői meghívókra, dekorációkra, táblákra 20.000 Ft értékű ajándék kupon.

Esküvői dekoráció árából 50.000 Ft kedvezmény.

Teljes körű dekoráció rendelése esetén autódísz ajándék.

Szelfi csomag árából 8.500 Ft kedvezmény.

Grillázs tortából 10%-os kedvezmény.

10.000 Ft-os ajándékutalvány, mely felhasználható tortára, süteményre.

Videós csomagajánlatából 20.000 Ft kedvezmény.

Karikagyűrű rendelés árából 10.000 Ft kedvezmény.

20.000 Ft értékű vásárlási utalvány élethű selyemvirág dekorációra.

Menyasszonyi csokor 40.000 Ft értékben.

15.000 Ft kedvezmény a szertartásvezetés díjából.

15.000 Ft kedvezmény a szertartásvezetés díjából.

15.000 Ft kedvezmény a szertartásvezetés díjából.

15.000 Ft kedvezmény a szertartásvezetés díjából.

15.000 Ft kedvezmény a szertartásvezetés díjából.

Esküvőszervezésből 50.000 Ft kedvezmény.

Esküvőszervezésből 50.000 Ft kedvezmény.

Tengerparti esküvő szervezésből 50.000 Ft kedvezmény.

Táncoktatás: 20.000 Ft kedvezmény.

Táncoktatás: 20.000 Ft kedvezmény.

Ahogy láthatjátok, nem kell Tündérkeresztanyut nyaggatni a tökhintó miatt, hiszen megnyerhettek egy hintós bevonulást is, sőt még öltönyutalványt, virágcsokrot, kedvezményes tengerparti esküvőszervezést vagy akár füstgép használatot is, és ha esetleg nem vagytok táncos lábúak, megnyerhetitek a táncoktatást, hogy hangulatkeltés gyanánt, bedobjátok az össztáncotokat!

Egy kis ízelítő a főnyeremény kollekciójából!       

De jöjjön egy kis matek!

Minél több rokonnal, barátnővel, szomszéddal érkeztek, annál nagyobb lesz az esélyetek a nyereményekre! Naná, hogy ne hagyjatok otthon senkit!

A tombolák sorsolására 14 órakor kerül sor!

Több, mint 40 nyeremény és közel 40 kiállító vár benneteket november 5-én, vasárnap a Four Points by Sheraton Hotelben 10-17 óráig!

16 órakor a grillázsguru, Rimóczi László vőlegénytortáját törik majd ripityára, mely a hagyományok szerint ahány darabra törik, annyi évig boldog házassága lesz a párnak! Csak győzzétek számolni és utána megkóstolni a kiváló finomságot!

És, hogy mi vár még a nyereményeken kívül?

A 8. Dream Day Esküvő Kiállításra a szolgáltatók erre az alkalomra kedvezményes ajánlatokkal érkeznek. Egy helyszínen megtaláltok mindent! Ízelítőt kaphattok a jegygyűrű kiválasztásától, az álomhelyszínen keresztül, menyasszonyi ruhák, férfi öltönyök, meghívók, dísztorták, esküvőszervezők, szertartásvezetők, selfizés, a DJ, a vőfély, a dekoros, virágosok által nyújtott lehetőségekből, de megismerhetitek majd a ceremóniamesterek munkáját és fotós-videós ajánlatokkal is gazdagodhattok. Az egész napos rendezvény kellemes zenei aláfestését a Maya ’N’ Peti akusztikus duó szolgáltatja.

Ha értesülni szeretnétek a részletekről, akkor mutatjuk hol találjátok őket a Facebookon!

8. Dream Day Esküvő Kiállítás eseménye ITT!

A kiállítók bemutatkozójáért ITT!

Ha nem tudsz eljönni november 5-én, akkor kora tavasszal ismét várni fog egy újabb esküvő kiállítás!

Kovács Erika szervező azokra is gondolt, akik lemaradnak a novemberi kiállításról, ezért kora tavasszal is megrendezi az Esküvő Kiállítást a Hotel Három Gúnár Rendezvényházban immáron 25. alkalommal!

Részleteket ITT láthattok majd!

Mindenkinek örömteli készülődést kívánunk! Találkozzunk november 5-én, a Four Points by Sheraton Hotelben vagy kora tavasszal a Hotel Három Gúnár Rendezvényházban!

(x)