Múlt héten 2979 gyorshajtót regisztráltak megyénkben

KÖZLEMÉNY
2023. 05. 09., 08:40
Négy sofőr ittasan okozott balesetet, de olyan is volt, aki jogosítvány nélkül, eltiltva ült autóba, majd egy kereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő személyautónak és nekiütközött.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt héten negyvenöt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt. Tizenhárom olyan karambol volt, amely sérülést eredményezett; ezekben a balesetekben hatan könnyebben, heten pedig súlyosan megsérültek. Halálos balesetről szerencsére most sem kell beszámolnunk.

Múlt héten 2979 autóvezető lépte át a megengedett sebességhatárokat. Ők bírságra számíthatnak, amelynek legalacsonyabb összege 30.000 forint.

Az egyenruhások 31 esetben intézkedtek olyan sofőrrel szemben, aki a gyanú szerint a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott; közülük négyen balesetet okoztak.

Kecskeméten egy 32 éves férfi okozott közlekedési balesetet. A sofőr ugyanis úgy akart balra fordulni a Csalánosi útról, hogy nem biztosított elsőbbséget a szemből érkező és szabályosan közlekedő személyautónak. Az intézkedés során kiderült, hogy a vétkes nem csak, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, de még a járművezetéstől is el van tiltva. A balesetbe mindkét sofőr megsérült. A férfivel szemben büntetőeljárást folytatnak a vármegyeszékhely rendőrei.  

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is elkötelezetten küzdenek a gyorshajtók, és az ittasan, engedély nélkül vagy járművezetéstől eltiltva közlekedő sofőrök kiszűrése érdekében. A közlekedés résztvevői rendszeres, napi akciókra számíthatnak a következő hetekben, hónapokban is.

Felhívjuk minden sofőr figyelmét, hogy jogkövető magatartással, kellő odafigyeléssel a balesetek megelőzhetőek, elkerülhetőek.

… hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!